épülettár.hu

“Szeretnék én is kirepülni a családi fészekből!”

A Nem Adom Fel Alapítvány köszönetet mondott minden résztvevőnek és támogatónak, akiknek a segítségével megvalósulhatott ez a kiemelkedő projekt.

Szeptemberre elkészül a református általános iskola új tornaterme Gyulán

A Gyulai Református Egyházközség 1994 szeptemberében indította el iskoláját a Békés vármegyei településen, 2023 szeptemberétől felmenő rendszerben, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatási programot vezettek be az induló első osztályban.

Lázár János: kezdődhet a Pázmány Campus beruházás

"Számunkra fontos, hogy a helyiek mondják el, hogy az új egyetemi épület környezetében hogyan újuljanak meg a homlokzatok, az utcák, a parkok" - fogalmazott.

Tízmilliárd forintos beruházással új logisztikai komplexumot épített a Gebrüder Weiss Dunaharasztiban

Az ausztriai székhelyű Gebrüder Weiss Holding egy globális, teljes körű szolgáltatást nyújtó logisztikai vállalat, amely mintegy 8600 munkavállalót foglalkoztat, és 180 saját tulajdonú telephellyel rendelkezik. A vállalat 2023. évi forgalma 2,47 milliárd euró volt. A vállalat portfóliója szállítmányozási és logisztikai...

Új központot épített és bővíttette eszközparkját a szegedi Stravaco Kft.

Az új, korszerű munkagépek lehetővé teszik a gyorsabb, pontosabb, költséghatékonyabb működést, és megoldják a vállalkozás korábbi kapacitásproblémáit.

Megújul Tiszafüred belvárosa

Szolnok, 2024. április 30., kedd (MTI) - Megújul Tiszafüred belvárosa, a beruházásra csaknem 500 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) pályázatán a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei település önkormányzata - közölte a projekt kommunikációját...

Átadták a romániai Lázári új sportcsarnokát

Nagy Szabolcs, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője rámutatott, azokkal kormányzati eszközökkel, amelyeket a lázári szavazatokkal is megszerzett négy éve az RMDSZ, tudtak élni és egy beruházás sikerrel valósult meg a községben.

Folytatódik Zalaegerszeg legnagyobb közlekedésfejlesztési beruházása

Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője jelezte: ma naponta mintegy 50 ezer jármű közlekedik Zalaegerszegen. Nagy kihívás ez, hiszen a közlekedést és a parkolást úgy kell alakítani, hogy élhető legyen a város - mondta.

Átadták a megújult Véső úti Sportközpontot Szolnokon

A sportért felelős államtitkár beszélt a város neves sportolóiról, az eseményen jelen lévő B. Nagy Pál, olimpiai bajnok párbajtőrvívóról, Szolnok díszpolgáráról, akiről elnevezték a Véső úti sportcsarnokot, és Kanizsa Tivadarról, a Szolnoki Dózsa kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázójáról, aki szakmai vezetőként is...

Átadták az Aranyeső Kft. telephelyét és terménytárolóját Kapolyon

Gergácz Zoltán ügyvezető az MTI-nek elmondta, a Kőszegi család tulajdonában álló Kányai Mezőgazdasági cégcsoport csaknem 7 ezer hektárnyi területen gazdálkodik Siófoktól délre, Somogy hátrányos helyzetű falvainak térségében.

Alig nőtt a magyarországi ipari-logisztikai ingatlanállomány az első negyedévben

A szerződéshosszabbítások aránya a korábbi negyedévek magas eredményeihez képest visszaesett, a bérleti szerződéseknek csak a 14 százalékát jelentették.

Átadták a debreceni Epreskerti Általános Iskola új tornacsarnokát

Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára elismeréssel szólt azokról a sportberuházásokról, amelyek az elmúlt években valósultak meg Debrecenben.

Elindult Budapest új, Duna-parti városnegyed-fejlesztése, a Marina City

A jelentős út- és zöldterület-fejlesztéseket, illetve az árvízvédelmi rendszer kiépítését is magában foglaló beruházás értéke mai áron több mint 400 milliárd forint.

https://epitesihirek.hu/2024/04/24/mako-uj-bolcsode-epul/

Új, két csoportszobás, 24 férőhelyes bölcsődét épít uniós támogatással a görögkatolikus egyház Makón.

Lovas és kerékpáros projektet adtak át a szlovák-magyar határtérségben

Kiemelte, hogy a fejlesztések is összekapcsolják a térség számos természeti és kulturális örökségét hordozó területeit, növelik a látogatószámot, javítják a terület elérhetőségét, ezzel hozzájárulnak a régió versenyképességéhez. A kerékpárosok és lovasok jelenléte emelheti a helyi termékek és szolgáltatások iránti...

Átadták a visegrádi Fellegvár Óvoda új épületszárnyát

Az elmúlt 14 évben a kormány 320 milliárd forintot fordított óvodafejlesztésre, aminek köszönhetően 17 550 új óvodai férőhely létesült Magyarországon - mondta pénteken Visegrádon a kormányszóvivő.

Átadták az erdélyi Krizba új óvodáját

"Ezért kell intézményeket, magyar intézményeket építeni, felújítani, szellemmel és lélekkel megtölteni. A magyarnak nevelést és a magyarnak megtartást nem lehet elég korán kezdeni. Épp ezért döntött úgy Magyarország kormánya, hogy még az elemi iskola előtti oktatási-nevelési intézmények építésének és felújításának...

Új görögkatolikus bölcsődét adtak át Máriapócson

Összesen háromezer kisgyermek nevelését vállalják és végzik egyházi fenntartású bölcsődékben - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az új görögkatolikus bölcsőde átadásán csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Máriapócson.

Gregersen Gudbrand építőmesterre emlékeztek a Fiumei úti sírkertben

Felidézte, hogy a korszakban a modernizáció szimbóluma a vasútépítés volt és Gregersen Magyarországon számos vasútvonalat és vasúti hidat épített, a szolnoki vasúti hidat, Magyarország leghosszabb vasúti fahídját is az ő cége készítette.

Felavatták a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem új épületét Kolozsváron

Semjén Zsolt beszédében a magyar kormány nevében gratulált és köszönetet mondott az elvégzett munkáért. Rámutatott: gratulációval azért tartozik, mivel leleményességre volt szükség ahhoz, hogy az épület újra "a miénk legyen", de az építkezésért és az épület élettel való megtöltéséért is gratuláció jár. Köszönettel...

Átadták a Csornai Járásbíróság felújított épületét

Beszélt arról is, hogy modern, kényelmes és egészséges munkakörülményeket nyújt az épület, ami 825 négyzetméteren biztosítja az időszerű és hatékony ítélkezés menetét.

Új műfüves pályát adtak át a szolnoki Tiszaligetben

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) az átadón elmondta: Szolnok városa a labdarúgást igen komoly sportágnak tekinti, de számos más sportág is jelen van a vármegyeszékhelyen. Ennek is köszönhető, hogy ma Szolnokon a fiatalok közül aki akar, nagyon komoly feltételek mellett és jó közösségben tud sportolni - emelte ki.

Idén is meghirdeti ötletpályázatát a fővárosi önkormányzat városélményt nyújtó programokra

Sikeres pályázás esetén a projekt 2024. július 1. és október 31. között valósulhat meg Budapesten.

Elkezdődik az evezős pihenő kialakítása Szigetbecsén

Öt normál parkolóhely és egy akadálymentes parkoló kialakítása valósul meg, a klímabarát közlekedési módok elterjedését segítve kerékpártámaszok kerülnek elhelyezésre.

Mayer Gábor: fenntartható városfejlesztési program indul

Megemlítette, hogy a sajtótájékoztató helyszínén, az Osztrák-Magyar Monarchia korában épült régi lovas laktanya felújítás alatt álló területén fontos volt az örökségvédelmi szempontok figyelembevétele.

MTÜ: hatvanmillió forintos segítség a Hotel Silvanus helyreállításához

A tulajdonos úgy fogalmazott: "az MTÜ-től érkező segítség lehetővé teszi számunkra, hogy ne csak gyorsabban, de hatékonyabban állítsuk helyre és fejleszthessük a szállodát, és tovább lépjünk az üzemeltetés zöldítésében is.

Csaknem 180 millió forintból fejlesztett a parkfenntartással és kertépítéssel foglalkozó Gyep-Mester Kft.

Ezen felül szolgáltatási portfóliójuk egyéb épület- és ipari takarítási tevékenységgel egészül ki, mely a megrendelések számának növelését, és ezáltal árbevételük emelkedését eredményezheti.

Fejlesztések kezdődnek Martfűn

A csatornaszakaszok közvetlen vízgyűjtő területe (öblözete) 17,2 hektár, ezt az előző években felmerült belvízelvezetési problémák alapján jelölte ki az önkormányzat.

Befejeződött a murgai evangélikus templom felújítása

A rekonstrukcióra részben az evangélikus egyház, részben a Tolna Vármegyei Német Nemzetiségi Önkormányzat pályázott az alapkezelőnél.

Mérséklődött a fluktuáció, de nem hoz megkönnyebbülést - építési hírek

Országos szinten számottevően csökkent a munkavállalói fluktuáció, 28 százalékra mérséklődött tavaly, az egy évvel korábbi 33 százalékról.