kronika

Mégsem látogat Erdélybe a dalai láma?

A dalai láma nem látogat idén szeptemberben a Székelyföldre, írja az Evenimentul Zilei című napilap.

Megverték az orvost, elvitték a beteget a kórházból a rokonok

Ágyastól vitték el a szívroham után súlyos állapotban levő beteget az intenzív osztályról rokonai.

Adam Michnik: Orbán győzelme elsősorban Magyarországra nézve veszélyes

Az Orbán Viktor vezette Fidesz győzelme veszélyt jelent, elsősorban Magyarország számára, de a környező államokra nézve is – jelentette ki Adam Michnik szerdán, Kolozsváron.

Szász: nincs szükségünk Tőkés erkölcsi kioktatására

Tőkés László egy esztendővel ezelőtt becsapta a választás szabadságáért küzdő erdélyi magyar embereket, különalkut kötött Markó Bélával, ott árt az MPP-nek, ahol tud, ehelyett a saját lelkiismeretével kellene elszámolnia – írja az EP-képviselőnek írt nyílt válaszlevelében Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke.

Tőkés: Szász Jenő politikai ámokfutó, felelőtlen, akarnok

Élesen bírálja Szász Jenőt, Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke abban a nyílt levélben, amelyet csütörtökön intézett az MPP országos, megyei és széki tisztségviselői, önkormányzati képviselőihez.

Vádat emeltek a törvénytelen magyarországi jogosítványszerzés ügyében

Tíz személyt helyeztek vád alá Nagyváradon, mivel több román állampolgárt segítettek törvénytelen jogosítványszerzéshez Magyarországon.

Magyar fiatalokat bántalmaztak az RMDSZ szászmedgyesi rendezvényén

Súlyosan bántalmaztak több szászmedgyesi magyar fiatalt hétfő este, akik az RMDSZ Szeben megyei és medgyesi városi szervezetének rendezvényén vettek részt.

Felmérés: a románok megvonnák az állampolgárságot az autonomistákról

A románok túlnyomó többsége büntetné az ortodox vallás bírálását, támogatná a halálbüntetés visszaállítását, továbbá megvonná az állampolgárságot a bűnöző romáktól és a Székelyföld autonómiáját kérő személyektől – derül ki egy, a Pro Democratia Egyesület megbízásából készült közvélemény-kutatásból.

Válókeresetet nyújtott be Tőkés László felesége

Válókeresetet nyújtott be a nagyváradi bíróságon Tőkés Edit, Tőkés László korábbi református püspök, jelenlegi EP-képviselő felesége.

Összetörték új autóikat a román rendőrök

Öt rendőrautó futott egymásba szerdán a Bukarest-Piteşti autópályán.

Vélemény - Távlatos módosítás

„Az alkotmányt nem vitatni, hanem alkalmazni kell!” – jelentette ki Emil Boc miniszterelnök biztosítván a hazai közvéleményt, hogy ő sem rosszabb román, mint Corneliu Vadim Tudor vagy Victor Ponta; ő sem engedi, hogy a magyar nyelv valaha is hivatalossá váljék Romániában.

Bűnös papok listája

A szexuális visszaéléseket elkövető katolikus egyházi személyek vatikáni nyilvántartását javasolja a svájci püspöki konferencia egyik tagja.

Színes világ - Brit színházi díjak

Rachel Weisz nyerte el a legjobb színésznő, Mark Rylance pedig a legjobb színész Laurence Olivier-díját; a legrangosabb brit színházi elismeréseket – amelyeket a Broadway Tony-díjaival emlegetnek egy lapon – vasárnap este adták át Londonban.

Milyen volt Eva Braun?

A Harmadik Birodalom történészei jelentéktelen figuraként kezelték Eva Braunt, de új életrajza szerint a fiatal nő, akit két nappal közös öngyilkosságuk előtt feleségül vett Adolf Hitler, nem volt olyan ártatlan szőkeség, amilyennek lefestették.

Harc retiküllel vagy legyezővel

Hagyományos kínai harcművészeteket és mozgásformákat mutattak be a hét végén Nagyváradon.

Obama jövője függ az egészségügyi reform sorsától

Barack Obama elnökségének jövője függ elemzők szerint az egészségügyi reform sorsától, egyelőre legalábbis attól, hogy a kongresszus elfogadja-e a vonatkozó törvényt.

Erdély, a népművészeti mennyország

Európa népzene-tudományi fővárosa lesz Marosvásárhely 2012-ben néhány napra, hiszen a szakma 60–70 jeles képviselője gyűl majd össze a városban.

A benzinárra panaszkodnak az üzletemberek

Indokolatlanul emelték az olajipari társaságok az üzemanyagok árát – hívja fel a figyelmet tegnapi közleményében a Romániai Üzletemberek Egyesülete (AOAR). Szerintük a drágítás az árak gyors növekedéséhez, az import megerősödéséhez, s ezzel együtt külkereskedelmi hiányhoz fog vezetni.

Nincs etika a Wall Streeten

Fogyasztóitermék-gyártó és ipari cégek uralják a világ 100 legetikusabb nagyvállalatának listáját, amelyen egyetlen amerikai bank sem szerepel már második éve.

Athén nem kér hitelt

Görögországnak április végéig nem kell felvennie hitelt a pénzpiacokon – jelentette ki az athéni kormány pénzügyminiszter-helyettese egy tévéinterjúban.

Fellendült az acéltermelés

Februárban megugrott a globális acéltermelés a nemzetközi acélszövetség (Worldsteel) tegnap ismertetett adatai szerint.

Turizmus: felülkerekedhet Kína

A jelenlegi tendenciákból arra lehet következtetni, hogy 2015-re Kína lesz a világ első számú turisztikai célországa – közölte Taleb Rifai, az ENSZ turisztikai világszervezetének (UNWTO) főtitkára a dél-kínai Hajnan-szigeten.

Megbüntették Sarkozyt a franciák

A francia sajtó Nicolas Sarkozy államfő megbüntetéseként értékelte tegnap a regionális választások eredményét, amely annak ellenére hatalmas vereség a kormányzó jobbközépnek, hogy a baloldal nem tudott minden régióban győzni.

Uniós intő Izraelnek

Elítélték tegnap az EU-országok külügyminiszterei, hogy az izraeli kormány engedélyezi zsidó telepeseknek szánt lakások építését Jeruzsálem megszállt, keleti részében.

Szőrös pisztráng, avagy az izlandi regevilág Udvarhelyen - interjú Katona Gáborral

Szőrös pisztráng címmel ma este új produkciót mutat be az Udvarhely Táncműhely, melynek koreográfusa a számos szakmai díjjal kitüntetett Katona Gábor.

Épülhet a dél-erdélyi sztráda

Mintegy 7, 06 milliárd lejbe (1,72 milliárd euró) kerülnek a dél-erdélyi autópálya idén elkezdendő két szakasza megtervezésének és kivitelezésének munkálatai az Országos Autópálya- és Közútkezelő Társaság (CNADNR) tegnap nyilvánosságra hozott becslése szerint.

Megerősödött Európában a szélsőjobboldal

Szinte valamennyi európai országban megerősödött a szélsőjobboldal, de míg Nyugaton a multikulturális társadalmakban az „igazi emberek igazi problémájával” foglalkozva az iszlámellenesség lett a fő ideológiája, Keleten a harmincas évekből ismerős fasisztabarát pártok jelentek meg – írta a napokban a Le Monde című francia...

Felfüggesztették Cătălin Voicu PSD-tagságát

A bírósági eljárás végéig felfüggesztették Cătălin Voicu szociáldemokrata szenátor párttagságát.

Lőrincz József: támadták a magyarokat, hát segítettünk nekik

Petőfi Emléklap a Helytállásért díjjal tüntették ki Budapesten, a Terror Háza Múzeumban azt a néhány marosszentgyörgyi romát, aki 1990 márciusában a magyarság segítségére sietett, és akiket emiatt a román igazságszolgáltatás két évre börtönbe vetett és megalázott.

Ellopták Csíkszentsimon pénzét

Minden bizonynyal egy előre megtervezett betörés történt szombaton hajnalban a csíkszentsimoni polgármesteri hivatalban, ahol a modern riasztóberendezések sem tudták meggátolni, hogy ismeretlen tettesek kiürítsék a község kasszáját.