A magát legnagyobb balliberális civil szervezetnek valló Magyar Demokratikus Charta (MDC) pénteki rendezvényén Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök átfogó értékelést fog tartani Magyarország állapotáról, az elmúlt évekről és az ezzel kapcsolatos tennivalókról. A Magyar Demokratikus Charta azért március 19-én tartja ezt a nyilvános rendezvényt, mert 1944-ben ezen a napon lépték át a német csapatok hazánk határát. A „szabadságot veszélyeztető kirekesztés, rasszizmus és erőszak" ellen fellépni kívánó szervezet eseményre való felhívását a Kapcsolat.hu elnevezésű szocialista közösségi portálra is felkerült, ahol az alábbi sorral zárják a programajánlót: „A rendezvényre a Charta meghívja az MSZP-frakció tagjait, egyéni választókerületi jelöltjeit, valamint az SZDSZ-frakció tagjait is". Úgy tűnik azonban, a legfontosabb személyt, magát a szocialisták frakcióvezetőjét kihagyták a meghívottak listájából, Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter ugyanis a TV2 Mokka című műsorában múlt héten úgy nyilatkozott: azt tartaná jónak, ha a szervezet Mesterházy Attilát is meghívná az eseményre. Arra a kérdésre, hogy az MSZP jelenlegi miniszterelnök-jelöltjének mellőzése keresztbe tesz-e az MSZP-nek, azt válaszolta: „Az idő ezt eldönti".
Gyurcsány kell, Mesterházy nem?
Forrás:
hetivalasz.hu
Feltöltő: Sakura
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Fico merénylője elmondta, miért lőtt rá a szlovák miniszterelnökre
- Kizárólag erős idegzetűeknek! Új felvétel került elő a Robert Fico elleni merényletről, tisztán látni mindent
- Kilenc év fegyházra ítélték a többszörös magyar bajnokot
- Megszólalt Robert Fico merénylője – elmondta, miért lőtt a kormányfőre
Nagyvilág
- 2024. May 15., 21:12
Megszólalt Robert Fico támadója – Elmondta, miért lőtt valójában
Itthon
- 2024. May 15., 22:22
Már korábban elítélték azt a fideszes polgármestert, aki jogtalanul lakott az EU-s pénzből felújított orvosi ingatlanban
Itthon
- 2024. May 15., 20:25
Orbán kitálalt: Soros ezért gurítja ide a dollárokat
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 14., 17:06
Vigyázat! Medve jöhet szembe velünk Budapest közelében
Sport
- 2024. May 14., 15:22
Rossi keretet hirdetett: ők mennek az Európa-bajnokságra a magyar válogatottból
Szórakozás
- 2024. May 14., 13:44
Az élet élvezetére biztatott a börtön helyett az Adrián hajózó, itthon milliárdos adócsalás miatt körözött férfi – és kiposztolta!
4 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás