-akit a bankuralom nyomorgat, -akinek havi törlesztőrészletét egyoldalú diktátummal 80-90%-kal, sőt akár ezt meghaladó mértékben is megemelte a bank, miközben a forint csak 15-20-25%-kal gyengült, -akit a lánctartozás tönkretett, vagy a tönk szélére juttatott, -akinek a munkája ellenértékét, szipolyozó spekulánsok, jogi rafinériával elrabolták!
Forrás:
erdekvedelem.abbcenter.com
Feltöltő: kekesfekete
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
"Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az előzetes jelzésnek megfelelően holnap, csütörtökön reggel 9 órától demonstrációt tartunk a Kossuth téren és környékén. Ennek keretében átadjuk petícióinkat a Köztársasági Elnök úrnak, a Parlament Elnökének, a Miniszterelnök úrnak, az Igazságügyminiszter úrnak, a Nemzetgazdasági Miniszter úrnak, a Legfelsőbb Bíróság Elnökének, a Nemzeti Bank Elnökének és a Bankszövetség elnökének.
A demonstráció programja:
9 és 10 óra között gyülekezés, 10 órától gyalogmenetben felkeressük a petíciók címzettjeinek hivatalát, felolvassuk, s átadjuk petícióinkat.
12 óra 30 perckor sajtótájékoztatót tartunk a Parlament Kávézóban. Ezen ismertetni fogjuk a demonstráció eseményeit, eredményeit, petícióinkat, majd a kkv szektorral kapcsolatos koncepcióinkban komoly munkát végző Forró László vállalkozó konszolidációs elképzeléseit, és Bokor Levente filozófus önkulcsos adószámítási rendszerét, ami rendkívül figyelemreméltó felfedezés. Mindkét koncepciót beépítettük a kkv szektorral kapcsolatos előterjesztésünkbe.
Tisztelettel:
Éliás Ádám elnök (VÉSZ)"
www.youtube.com/watch?v=LewNeWR_uyA