A Szcientológia Egyház szervezésében 2010. december 9-én, az Emberi Jogok Napja előestéjén, a Magyarországi Szcientológia Egyház fáklyás felvonulást tart. A békés felvonulás egy jelképes emlékezés mindazokra, akik az ismert és ismeretlen történelem folyamán harcoltak az emberi szabadságjogokért, kiálltak embertársaik jogaiért, vagy óvták, oktatták azokat. A találkozó 18. 00 órakor lesz a Fővám téren, ahonnan a Szabadság Hídon keresztül a résztvevők felsétálnak a Szabadság szoborhoz. A szobornál Weith Katalin a Magyarországi Szcientológia Egyház elnöke tart rövid ünnepi beszédet. 1948. december 10-én, az Egyesült Nemzetek Szervezete elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát abból a célból, hogy a II. Világháború borzalmai többé ne ismétlődhessenek meg. Világossá vált, hogy még egy ilyen vagy ehhez hasonló világháborút nehezen élne túl az emberiség. Ennek a döntésnek idén ünnepeljük 62. évfordulóját. „A Szcientológia Egyház küldetésének szerves része az Emberi Jogok ismertté tétele és annak ápolása. Az Egyház hitvallásának az első pontja szerint: »Mi, akik az egyházhoz tartozunk, hisszük, hogy: Minden ember egyenlő jogokkal lett teremtve fajára, bőrszínére vagy vallási hovatartozására való tekintet nélkül.« Magyarországon is komoly felvilágosító és oktató tevékenységet végzünk ezen a területen, korábban személy szerint én indítottam el a Fiatalok az Emberi Jogokért Alapítványt. " – nyilatkozta Weith Katalin elnök. – "Úgy gondoltuk a 62. évfordulót méltóképp kell megünnepelnünk, és a békés, fáklyás felvonulás mellett döntöttünk. Fáklyáink fénye jelképezze az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata pontjainak világosságát, őrizze a békét és szabadságot, melyet napjainkban élhetünk a sötét korszakkal ellentétben, amely a Nyilatkozat létrejöttét ihlette!”

Forrás: virtus.hu
Feltöltő: via.scientia
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.