Kinek áll jogában az Ön hitét bírálni?

Valószínűleg már mindannyiunkhoz eljutott a hír az új vallástörvény előkészületeivel kapcsolatban. De vajon tényleg szükségünk van erre? Miért jelentenek veszélyt a kisegyházak? Kinek áll jogában az Ön hitét bírálni? A kérdésekre mi magunk is megtaláljuk a választ, ha egy kicsit utána nézünk az interneten és más forrásokban. „Azt szeretnénk, hogy a hiteles hitéleti tevékenységet folytató egyházak - legyen az nagyobb egyház, legyen az kisebb egyház - hitéleti tevékenységüket nyugodtan, tiszteséggel folytathassák” - jelentette ki Szászfalvi László. „Amelyek viszont azért jöttek létre, hogy az állami büdzséből minél többet lecsapoljanak, minél több forrást megszerezzenek, kifejezetten csak gazdasági és pénzügyi okokból jöttek és jönnek létre, azokat pedig szeretnénk kiiktatni a rendszerből” - tette hozzá az egyházügyi államtitkár (www.mno.hu/portal/748015). A gyakori vélekedésekkel szemben Tomka Miklós vallásszociológus szerint a kisebb egyházak működtetése ma nem feltétlenül nagy üzlet. A költségvetés szempontjából elenyészőnek mondható az állami támogatások azon része, amelyik nem az úgynevezett „történelmi”, illetőleg nagyobb vallási közösségeknek jut. (www.origo.hu/itthon/20030930azallami.html). 2010-ben az adófelajánlások a következőképpen alakult az APEH hivatalos adatai szerint: Forrás: http://apeh.hu/szja1_1/kimutat/2010_rend_egyh_kiem.html A felajánlott összesen 5 153 828 720 forintot 894 166 adózó jelölte meg a törvény által biztosított egyházi adományként. Amint a kimutatásból kiderül, ennek a döntő többségét a három legnagyobb egyház kapta: a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház, valamint a Magyarországi Evangélikus Egyház, összesen 4 385 362 122 Ft-ot. A maradék 768 466 598 forinton 182 egyház osztozik ! Közülük sem minősíthető mindegyik kisegyháznak, hiszen például a Magyarországi Baptista Egyház, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége, valamint a Hit Gyülekezete is 10,000-nél több felajánlót mondhat a magáénak, ami értelemszerűen azt jelenti, hogy követőik, híveik száma ennél nagyobb. A három nagyobb történelmi egyház részesedésén kívül van a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is. Ehhez a pénzhez még jelentős - 2003-ban 7 milliárd forintos - állami kiegészítés is járult, az 1 százalékos felajánlások arányában. A Pénzügyminisztérium adatai szerint azonban az egyházak támogatása még ennél is jóval nagyobb összeg. Megállapítható, hogy kizárólag hitéletre az egyház több mint 14 milliárd forintot kapott a közhatalomtól, ami - saját bevételeivel együtt - 6 milliárd forintot meghaladó többletet eredményezett! További információ található az egyháza állami támogatásáról a következő weboldalakon: www.tavlatok.hu/72magyar_figyelo.htm http://uj.katolikus.hu/cikk.php?h=90 Kétséget kizáróan megállapítható tehát, hogy a hivatkozott több száz milliós „lehúzás” a valóságban nem létezik. Amennyiben bármilyen szinten költségvetési gondot jelentene a gyanúval fogadott egyházak fenntartása, úgy annak fedezésére bőségesen elegendő volna a Magyar Katolikus Egyház támogatásának csökkentése az általa fel nem használt összegek jóval kevesebb, mint felével. Erre persze nincs szükség, hiszen az egyháztámogatási kiadások több milliárd forinttal való emelését tervezi a kormány. Gazdasági, költségvetési megfontolásokkal sem indokolható a kisebb egyházak bármilyen támogatásának a csökkentése, még kevésbé megszüntetésük. Erről felesleges is elmélkedni mivel Szászfalvi László kifejtette: a jövő évi - vagyis a 2011-re szóló - költségvetés hozzávetőleg 4 milliárd forinttal többet juttatna az egyházaknak, mint az idei (www.evangelikus.hu/lapszemle/megegyezett-a-kormanyzat-az-egyhazi-szakertokkel-a-zarszamadasi-toervenyrol). Elsősorban nem költségvetési, támogatási kérdésről van szó. Sokkal inkább arról, hogy ki folytat „hiteles hitéleti tevékenységet”. Szászfalvi urat nem közvetlenül az adófizetők pénzéből való spórolás célja vezérli. Kijelentéséből arra lehet következtetni, hogy támogatható minden igazi vallási szerveződés, de ki kell iktatni az egyéb okból és rendeltetéssel létrejött közösségeket. Korábban egyes vallási csoportokat egyéb vádakkal is illettek: A Nemzetbiztonsági Hivatal 1999-es évkönyve például beszámolt egy olyan csoportról, amelynek tagjai „tudatosan törekednek a politikai és a gazdasági hatalom megszerzését biztosító pozíciók kialakítására. Célkitűzéseik megvalósítása érdekében jól koordinált, széles körű intézményrendszert alakítottak ki, amely magán viseli az üzleti élet marketing módszereinek - a szoros ellenőrzésre épülő - szervezési elveit”. A 2003-as Nemzetbiztonsági Évkönyv pedig egyebek mellett azt írja: „Az NBH korábbi évkönyveiben már felhívtuk a figyelmet arra a szervezetre, amelynek működése sérti az alkotmányos alapjogokat. A szervezet struktúrája egy totalitárius berendezkedésű felépítmény analógiáját mutatja, amely anyagilag és mentálisan kizsákmányolja tagjait. A lelkiismereti és vallásszabadság alkotmányos védelme alatt, vallási jellegén túlmutatva multinacionális gazdasági vállalkozásként működik”. Érthetetlen, hogy egy ilyen szervezet hogyan maradhatott fenn úgy, hogy szinte minden évben megállapították róla a legsúlyosabb jogsértéseket. Szászfalvi László ehhez képest - úgy tűnik - lemondott a súlyosan társadalomellenesnek beállított vallási szerveződés(ek) elleni fellépésről, illetőleg közülük csupán az élősködő típusú egyházakat kívánja megszüntetni. Meg kell jegyezni, hogy az általa hangoztatott kifogások - sőt: a már említett, szélesebb körre kiterjedő vádak - azokkal az egyházakkal szemben is megfogalmazhatók, amelyeket az államtitkár úr nyilvánvalóan nem sorol a kiiktatandók közé. Az emberi jogok egyetemességének, és az abból törvényszerűen következő egyenlőségének elve miatt semmi esetre sem lehet jogilag releváns különbséget tenni a hitek, meggyőződések között. Az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bíróságának következetes gyakorlata szerint nem tagadható meg az ugyanazon meggyőződést valló emberektől a megfelelő közösségi formák létrehozásának, működtetésének a lehetősége. A kifejtettekből következik, hogy egyrészt nem vizsgálható a hit vagy meggyőződés tartalma, másrészt az egyházalakítás joga nem tehető függővé sem a hívők, sem pedig a közhatalom mögöttes megfontolásaitól. Nem tarthatók azok a nézetek és közhatalmi döntések amelyek kiindulási pontja a vallási minőség tartalmi elemeinek a vizsgálata. Az elkülönülés Magyarországon az 1990. évi IV. törvény szerint abban nyilvánul meg, hogy az egyházak belső törvényeinek, szabályainak érvényesítésére közhatalmi kényszer nem alkalmazható. Az egyházak felügyeletére, netán irányítására állami szervet létrehozni tilos. A Szászfalvi államtitkár úr által jelzett probléma tehát a jelenlegi jogi szabályozás mellett teljes mértékben kezelhető. A kizárólag - vagy akár elsődlegesen - gazdasági tevékenységre létrejött szervezet nem jegyezhető be egyházként. Ha pedig a későbbiekben derül ki, hogy a regisztráció során megtévesztették a közhatalmat, valójában kizárólag (vagy legalábbis elsődlegesen) gazdasági haszonszerzés a cél, akkor az ügyésznek keresetet kell indítania, a bíróság pedig dönt a törlésről. Ez természetesen nem szünteti meg az adott közösséghez tartozó személyek jogát az általuk vallott hit követésére, de természetesen az egyházaknak nyújtott támogatásokból, a részükre biztosított kedvezményekből nem részesülhetnek.