A címben feltett kérdést csak a Fidesz politikusai tudnák megmondani, hiszen ők szavazták meg, hogy az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló törvénnyel együtt elfogadjanak egy javaslatot, ami 11 oldalban módosítja a gázüzletágról, és a villamos energiáról szóló törvényt. Ez már önmagában is elég kellemetlen történet lenne, hiszen a zárószavazás előtti módosító indítvány, nem 11 oldalas átbeszéletlen módosításokra való, és főleg nem az energiatörvény módosítására egy teljesen másik törvényben. De az, hogy a Fidesz délben nyújtotta be ezt a módosított, mintegy 9 órát hagyva a többi pártnak, hogy reagáljon az energia törvény fontos módosítására, ami jelentős piaci és árszabályozási rendszereket tartalmaz, szánalmas és veszélyes. A Fidesz-es képviselők azzal indokolták a módosítást, hogy szabályozni kell a július elsején egy régebbi módosítás által átalakuló távhőszabályozást. De ez az érvelés gyanúsnak tűnik. Kilenc nap alatt a Fidesz simán tudja módosítani a törvényt, viszont a mostani menetben a sajtó teljes figyelmét elkerülte, hiszen késő este tárgyalták, de így is alig 10 óra telt el a benyújtás és az elfogadás között. Az is furcsának tűnik, hogy a Fidesz annyira elrontotta a távhő törvényt, hogy most 11 oldalban kell azt kijavítani. Reméljük a sajtó több szabadidővel rendelkező és az energetikai szektorban jártasabb képviselői ráállnak az ügyre, és kiderítik miről van szó. De annak is örülnénk, ha csak a Fidesz lenne béna, és mi tévednénk.
Mi köze a képviselői javadalmazásoknak a gáz üzletághoz?
Forrás:
Kettős Mérce
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Lelepleződtek a dubaji luxuslakások: na kinek a neve került megint elő?
- Botrány Budapest legelitebb kerületében: tehetetlen a lakástulajdonos, naponta éri kár az önkormányzat hallgat...
- Sírva keltek és feküdtek az óvodások egy nevelő bántalmazása miatt
- Elképesztő balesetben haltak meg többen az M1-es autópályán: senki nem hitte, hogy ilyen létezhet
Nagyvilág
- 2024. May 14., 21:50
Ez lesz a következő ország, ami Ukrajna sorsára jut? – Itt csaphat le legközelebb Putyin
Itthon
- 2024. May 14., 20:00
Durván beszóltak a csehek a Fidesznek – „Ha valaki egyszerűen Putyin propagandáját szajkózza, semmi keresnivalója itt”
Itthon
- 2024. May 14., 21:15
Durván támadják Magyar Péter barátnőjének édesanyját – Már semmi sem szent?
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 14., 15:22
Rossi keretet hirdetett: ők mennek az Európa-bajnokságra a magyar válogatottból
Szórakozás
- 2024. May 14., 13:44
Az élet élvezetére biztatott a börtön helyett az Adrián hajózó, itthon milliárdos adócsalás miatt körözött férfi – és kiposztolta!
Szórakozás
- 2024. May 14., 13:09
„Csak ülök és potyognak a könnyeim" – Újabb felajánló segíti Tompos Kátya rákkezelését
Új hozzászólás