A Fidesz szóvivője hiteltelennek tartja a szocialisták aggodalmát a nyugdíjasokért. Selmeczi Gabriella az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta, a kormány garantálja a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését.
A szóvivő Korózs Lajosnak, az MSZP elnökségi tagjának keddi sajtótájékoztatójára reagált, ahol a politikus arról beszélt: pártja szerint az idősebbeket és a kis jövedelemből élőket sújtják a kormány intézkedései, a többi közt az, hogy a korhatár alatti nyugdíjak eltörlésével megszűnik az érintettek utazási kedvezménye is.
Selmeczi Gabriella szerint ugyanakkor a szocialisták aggodalma hiteltelen, "hiszen kormányzásuk alatt folyamatosan csökkentették a nyugdíjak reálértékét, a nyugdíjkorhatárt 62-ről 65 évre emelték, a rezsiköltségek állandó emelése pedig már-már elviselhetetlen terheket rótt az idősebbekre".
A jelenlegi kabinet garantálja a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését, és az alaptörvényben foglaltaknak megfelelően elősegíti az időskori megélhetés biztosítását - közölte a szóvivő.
Jobb lett volna ha ha befogod !
Sajnos igazuk van tesztek a nyugdíjasokra is meg a
szegény emberekre is !
A hülye adópolitikátok miatt 500 milliárd esett ki a büdzséből
amit velünk fogtok megfizettetni ! Persze ti ebből semmi nem érzékeltek csak azt,
hogy dagad a bankszámlátok !
Mindenkinek 20 százalékkal csökkenne a nyugdíja, de a kisebb összeg mellé 20 ezer forintos alapnyugdíj járna.
Simonovits András közgazdász szerint:
akiknek a nyugdíja az átlag alatt van jól járnának, akiknek viszont 100 ezer forint fölötti az ellátása, csökkenne a pénze.
Ne legyen illúziótok senkinek! Meg fogják lépni!
Már 1998-2002 között is megtették, hogy a magasabb nyugdíjak rovására emelték az alacsonyabb nyugdíjakat!!!
Csak a nagy nemzeti kábulatban lehet, hogy már elfelejtettétek a "differenciálást" (31.740.- Ft felett és alatt)
IGEN! NEM ÉRTEK EGYET!
azzal, hogy - jelentős részben saját hibájából - a társadalom perifériájára került szerencsétlenek kilátástalan helyzetét
azon öregek nyugdíjának "csipegetéséből" oldják meg, akik egy életen át tisztességesen, szorgalmasan dolgoztak, tanultak azért,
hogy emelkedjen a fizetésük , mert elhitték, hogy öreg korukra így lesz a megélhetésüket biztosító nyugdíjuk!
Azért adóztunk, járulékoztunk keményen az utolsó munkanapig bezárólag, hogy a befolyt pénzből,
a mindenkori kormány tartsa rendben az ország és a társadalom dolgait! Így sikerült nekik!
Az államot irányító elit ezt a gondot - az állam iránti nagy aggodalmában - a nyugdíjasok nyakába varrja,
miközben a gazdasági és politikai elit semmilyen felelősséget, semmilyen áldozatot nem vállal,
a 20 év alatt "elkúrt rendszerváltás" következményeiért!
Sőt még most is nyerészkedni akarnak a devizahiteles végtörlesztés címén!
Ez egyszerűen: nem tisztességes! Véleményem szerint: aljasság!
Ilyen emberek nem kormányozhatnak egy szerencsétlen országot Európában még akkor sem,
ha a megtévesztett fülkeforradalmárok 2/3-os hatalomra segítették őket!
Úgy gondolom itt az ideje a cselekvő magatartásnak és a nyugdíjasoknak is meg kell jelenni a kormány politikája elleni tüntetéseken!
Ez olyan általános kijelentés, ami mögött egyelőre nehéz fölfedezni a tartalmat - fogalmazott lapunknak Simonovits András. A közgazdász, nyugdíjszakértő Orbán Viktor hétfői parlamenti bejelentésére reagált így. A miniszterelnök azt mondta, "sarkalatos jogszabály fogja rögzíteni a nyugdíjrendszer, az egészségügyi kassza, az adórendszer és az önkormányzatok összehangolt működési rendjét".
Ami a nyugdíjat illeti, eddig annyit lehetett tudni, hogy a kormány tervei szerint az állami nyugdíjrendszerben csak az egyéni járulékbefizetések után járna ellátás, a munkáltató által befizetett nyugdíjjárulékot leválasztanák, abból a későbbi nyugdíjasok már semmit nem kapnak. Ebből a pénzből a mai öregségi ellátásokat, a pénzügyi és demográfiai deficitből eredő többletkifizetéseket, az árvaellátást és az ideiglenes özvegyi ellátást fizetnék.
Az egyéni számlára a munkavállalók fizetnének, az általuk fizetett járulék 20 százalék lenne, szemben a jelenlegi 10-zel. Az így befizetett pénz csak virtuálisan jelenik meg, tehát egy eszmei jellegű tőkeszámláról van szó. A nyugdíjat az egyenleg és a várható élettartam alapján határoznák meg. A munkáltatók pedig - az eddigitől eltérően - nem járulékot, hanem hozzájárulást fizetnének. Ez nemcsak technikai jellegű változtatás, hiszen a nyugdíj-hozzájárulás után az államnak nem lesz nyugdíjfizetési kötelezettsége. A javaslatban az is szerepel, hogy a nyugdíjrendszer hosszú távú kötelezettségei és forrásai mindig egyensúlyban kell hogy legyenek. Vagyis ha nő a várható élettartam, vagy más okból megbomlik az egyensúly, automatikusan meg kell növelni a nyugdíjkorhatárt. A korhatár-változtatás az egyensúlyt biztosító automatikus kiegyenlítő mechanizmusként működne.
Simonovits András az Élet és Irodalomban fejtette ki véleményét a...
Ugyanis, a nyugdíjasok még mindig kevesebbe kerülnek, mint a munkaképeskorú lakosság részére a munkahelyteremtés.
Maradhatna a régi szakmájánál , és a száját arra használná , mint eddig !