A 2002 és 2008 közötti baloldali kormányok, a bankrendszer és a hitelfelvevők felelősségét egyaránt megállapítja a lakossági devizaeladósodás okait feltáró jelentés, amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés.

A 2002 és 2010 közötti lakossági devizaeladósodás okainak feltárásáról, valamint az esetleges kormányzati felelősség vizsgálatáról szóló jelentést 218 igen, 42 nem és 54 tartózkodó szavazat mellett hagyta jóvá a parlament. A kormánypárti képviselők igennel voksoltak, a szocialisták és a Demokratikus Koalícióhoz tartozó függetlenek nemmel, a Jobbik és az LMP politikusai pedig tartózkodtak.

A témával foglalkozó albizottság jelentése szerint a 2002 és 2008 közötti kormányok, a Magyar Nemzeti Bank, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), a bankrendszer és a hitelfelvevők egyaránt felelősek abban, hogy a lakosság devizahitel-állománya nyolc év alatt kevesebb mint 300 milliárd forintról 2010 nyarára 6600 milliárd forintra nőtt.

Az albizottság javaslatokat is tett: kezdeményezte a magáncsőd jogintézményének bevezetését, illetve hogy a kormány vizsgálja meg a devizahitelek felvételkori árfolyamon történő forintosításának lehetőségét. Szorgalmazta továbbá, hogy építsék be a közoktatás tananyagába a pénzügyi ismereteket.

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr.luigilongo60
Akkor a tisztelt bizottság legyen szíves megkérdezni Kósa Urat is , hogy Debrecenben vajon miért vett fel devizahiteleket az önkormányzat még 2010 és 2011 őszén?

Sok nagy arcú seggnyaló barom, miért nem akkor szóltatok?
A most okoskodó fitymáreszes urak vajon miért vettek fel tízmilliókat, ha olyan kurvára okosak?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
sport50
most kéne 1 albizottság hogy a rossz döntések a hülye kijelentések miatt az elmult 2évben mennyivel ugrott az euro.azért ki a felelős@
deviance
Mert ha az országgyűlés nem fogadja el akkor nem valós? Itt most már csak a mutogatások mennek, a felelősséget senki nem vállalja... nem csak papíron szűnt meg itt a köztársaság
marlin2
Na, ez van, ha a hülyeség párosul a szorgalommal!! És vannak, akik "megeszik"!!
Az emberek azért adósodtak el valutában(!), mert a Járai (meg a zOrr bán) magasan tartották a forinthitelek kamatait, és evvel a valutahitelekhez "terelték" a hitelre szorulókat!!
qwertt
Ez mekkora hülyeség!!!
A kuncsaft a bankban önként vette fel hitelt, önként írt alá. Innentől nincs miről beszélni!
Egy felnőtt embernek tudnia kell, mi az az árfolyamkockázat, főleg, ha családos.
bundi
tehát qwertt kik is a felelősök? valakit említenél, vagy csak nagyvonalúan lehülyézel mindenkit, mert szerinted aki nem tud kijönni az apu anyu álltal adott százezrekből mint te (kiábrándítalak, egyébként nem mindenki kap) és az első lakást sem az érettségi mellé kapja, az autóval egyetemben, az annyit is ér? az hülye?
bundi
kedves verőce kissé naív vagy: "Arra azért jó ez a jelentés, hogy ennek törvényi háttere alapján konkrétan felelősségre lehet vonni a szereplőket."
szerinted valakit felelősségre vonnak a mai vezetők közül emiatt?
netán orbánt, matolcsyt, vagy járait?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.