Schmitt Pál nem akar lemondani pozíciójáról, inkább küzdene a maradásért - írja az [origo] több forrásból származó információira hivatkozva.
Orbán Viktor a portál kormánypárti értesülései szerint "időt ad" az elnöknek, és úgy érzi, a botrány nem ég rá a Fideszre - ez a döntés született pénteken kora délutánra a miniszterelnök politikai kabinetjében.
"Pali kapott 1-2 napot, ami alatt kiderülhet, tud-e fordulatot hozni a megítélésében" - mondta az [origo]-nak egy a miniszterelnöknél tartott tanácskozás részleteit ismerő forrás, aki úgy tudja, a ma esti fél nyolcas híradó után sugározandó interjúban a köztársasági elnök "őszintén, kitárulkozóan" beszél majd a már korábbi nyilatkozataiból is ismert "saját verziójáról", miszerint nem érzi vétkesnek magát, mert doktori dolgozatát jóhiszeműen, a legjobb tudása szerint állította össze, és húsz évig senki nem hívta fel a figyelmét, hogy hibát követett el a források felhasználásánál.
Az [origo] úgy tudja, a pénteki köztévés interjú után az államfő több más tévéadót, illetve szerkesztőséget is végigjár a magyarázatával, és "kiderül, hogy van-e kereslet arra, amit mond", vagyis feltehetően fókuszcsoportos vizsgálatokkal vagy más módszerekkel vizsgálja meg a miniszterelnökség, hogy "hatott-e az elnök legemberibb arcát mutató" vallomás az emberekre.
13 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Aláírás
A Párt.
Elment a kedvem még a sörözéstől is... átkapcsolok az atv-re- ott csak közvetítik paja bácsit
Ez a Fidesz- féle becsület ! .))
Új hozzászólás