A Jobbik országszerte ezer óriásplakátot helyezett el, ezeken a "kormányokon átívelő" megszorítások ellen tiltakoznak - jelentette be a párt országgyűlési képviselője, szóvivője. Dúró Dóra a szombati budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a parlamentbe kerülés óta sem idegen a párttól az utcai politizálás, több demonstrációt is tartottak, most ennek "a műfajnak az óriásplakátos verzióját" választották. Az ellen tiltakoznak, hogy az MSZP után a Fidesz is megszorításokkal, "Matolcsy-csomagokkal" sújtja az embereket - jelentette ki a politikus. Hozzátette: fontos volt a Jobbiknak, hogy elkerüljék a multinacionális cégeket és "Simicska Lajos cégbirodalmát", ezért kisebb magyar vállalatokkal szerződtek a plakátok kihelyezésére. A plakátok egy hónapig lesznek láthatók, a kampány összköltsége 12 millió forint - mondta kérdésre válaszolva Dúró Dóra.
Óriásplakátokon tiltakozik a Jobbik
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Drámai fordulat: borzalmas katasztrófához vezethet a Fico elleni merénylet
- Az Orbán-kormány kitalálta ezt az "őrült ötletét" – Teljesen kiakadt az LMP
- Rendkívüli bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes
- David Pressman szerint a magyar kormányé nem békejavaslat, hanem a kapitulációra tett javaslat
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 16:16
Gyurcsány óriási hatást gyakorolt Szentkirályi Alexandrára, aki most rémálomként beszélt róla
Itthon
- 2024. May 18., 15:57
Ungár Péter burkoltan, de nagyon beszólt a Partizánnak, és Dobrev Klárának
4 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 17., 21:15
Bozótvágók, kések, lapátok és egy szándékos gázolás – Mindez egyetlen balhéba sűrítve
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Zsidóügy: Világos beszéddel elindultok,és utána???
Következő választáson NEKTEK MESZELTEK!!!