Nehéz örökséggel a batyujában indult útnak a parlamenti ciklusból még hátralévő 14-15 hónapnak Varga Mihály, aki a Magyar Nemzeti Bank élére kinevezett Matolcsy György utódaként pénteken vette át a nemzetgazdasági miniszteri kinevezéséről szóló okmányt. Alig vette át Varga Mihály tegnap Áder János köztársasági elnöktől nemzetgazdasági miniszteri kinevezését, első munkanapján máris pocsék makrogazdasági számokkal kényszerült szembenézni. Az államháztartás hiánya a januári 2,5 milliárd után februárban 337 milliárd forint volt, így két hónap alatt összejött az éves hiány 40 százaléka. A Központi Statisztikai Hivatal pedig azzal "örvendeztette meg" a hivatalát frissen elfoglaló minisztert, hogy Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2012 negyedik negyedévében 2,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A visszaesést alapvetően a mezőgazdaság és az ipar teljesítménycsökkenése okozta. Az Orbán Viktor kormányfő által gyakran válságos állapotúnak lefestett...

Forrás: nepszava.hu
Feltöltő: Sakura
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.