Kevés, de sok területre rálátó óriásminisztérium - így indult a kormány három és fél éve, azóta azonban sok területen újraosztották a befolyást. Orbán Viktor környezete bivalyerős lett, Lázár János kezében eddig nem látott nagyságú hatalom összpontosul. Pintér Sándor is kapott néhány nagy falatot. És kik a vesztesek? A Lázár János vezette Miniszterelnökség feladata lesz ezentúl az országimázs alakítása - írta meg számos újság múlt héten, mint utólag kiderült, tévesen. A hatáskör ugyanis marad Navracsics Tibornál és a közigazgatási tárcánál (KIM). A néhány óráig kerengő, félreértett hír cáfolata azonban inkább a kivétel, semmint a szabály az utóbbi években. Átnéztük a kormányalakítás óta eltelt időszak kormányzati megbizatásait és finomhangolásait, és ezekből kiderül, hogy a Miniszterelnökség az elmúlt években habzsolta a feladatokat, azaz egyre nagyobb befolyás összpontosul az Orbán Viktortól független, de vele legközvetlenebb kapcsolatban lévő miniszter kezében. Még Varga Mihány irányítása alatt, 2011 őszén szerezte meg az intézmény a kormányzati kommunikációt, ekkor állt fel a Századvégtől érkező Giró-Szász András vezette csapat, amely átvette a feladatot a KIM-től. Akkori információk szerint ezzel a kommunikációt informálisan irányító Habony Árpád csatát nyert Navracsics Tibor ellen.

Forrás: Origo
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hallgatag
Ezt a gusztustalan, gátlástalan cinikus mosolyt kell ráfagyasztani
az ábrázatra... de egy örök életre...Mint ahogy megszoktuk a
parlamenti sorban, a vezííííír mögött ...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
pbalage
a lázár ellen nem merek semmit írni, mert biztos meg fog verni.
kiskutyauto
Semmi baj... van bőven lámpavas.. kötél és erős fa is az országban... jutni fog az összes hazaáruló fosztogatónak hamarosan mind egy szálig...
RÁKOS
@kiskutyauto: igy van ,,,,még nem volt ilyen szar kormányunk sose ...bünszővetkezet!!!
hallgatag
Ezt a gusztustalan, gátlástalan cinikus mosolyt kell ráfagyasztani
az ábrázatra... de egy örök életre...Mint ahogy megszoktuk a
parlamenti sorban, a vezííííír mögött ...
coyote3
A szervilizmus az emberből görényt csinál. Vagy lázárokat...
sheriff
@RÁKOS: Don Corleone "csapata" hozzájuk képest liftes fiúk társasága.
Csodapók
@coyote3: :)
Egy @emberből: soha nem lesz lázár...
...igaz, hogy lázárból meg soha nem lesz @ember:
coyote3
@Csodapók: Ez csodás gondolat. Egy bajom van vele. Nevezetesen, hogy nem nekem jutott eszembe.:))))))))))))
mátmar
A kisgömböcöt is felvágták belülről! Vigyázz Viki itt az új Népvezér!
lacika1ö
Lázárnak meg van bocsájtva,hiszen FOGYATÉKOS !
ranger47
@coyote3: Ne irigykedj!Neked is lehetnek "arany köpéseid"!
coyote3
@ranger47: Ez is egy aranyköpés volt :)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.