Megerősítette újszínházbeli felmondásának hírét Pozsgai Zsolt, a teátrum művészeti vezetője az MTI-nek csütörtökön. Elmondta: még egy hónapig köti munkaviszony az intézményhez.

A Blikk információja szerint az Újszínház művészeti vezetője és főrendezője, Pozsgai Zsolt szakmai és anyagi ügyeken különbözött össze Dörner György igazgatóval, ezután mondott fel.

Pozsgai Zsolt, aki 2012 februárjától az Újszínház művészeti vezetője, az MTI-nek csütörtökön elmondta: felmondásához az vezetett, hogy a színház igazgatójával, Dörner Györggyel bizonyos kérdésekben mást gondolnak. "De barátok vagyunk továbbra is" – jegyezte meg, hozzátéve, hogy nem felháborodott elrohanásról van szó, hanem valaminek az "átgondolt véget vetéséről", amellyel együtt jár, hogy folyamatban lévő munkáit még lezárja.

"A rendezés és a kifejezetten művészeti munka rendben van, az ügykezelést és a színház egyéb tevékenységére vonatkozó dolgokat nem vállalom" – fogalmazott, kiemelve, hogy vezetői munkát nem vállal a továbbiakban a teátrumban. Hozzáfűzte: ugyan munkaviszonya megszűnik, de a későbbiekben is nyitott a színházzal való együttműködésre, rendezésre.

A színház jelenlegi helyzetére, működésére vonatkozó kérdésekre nem válaszolt, és felmondásának részleteiről sem akart egyelőre beszélni.

Kifejtette: újszínházi vezetői munkáját megelőzően is főleg íróként, rendezőként dolgozott és ehhez szeretne most visszatérni.

Beszélt arról is, hogy csütörtökön bemutatója lesz a Bakelit Multi Art Centerben, alternatív színházi közegben, ahol a 18. századi írónak, Kármán Józsefnek ritkán játszott művét, a Fanni hagyományait láthatja rendezésében a közönség. Továbbá az októberben tartandó első bagdadi nemzetközi színházi fesztivál zsűrijében is szerepet vállal.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.