Az MTV október 23-i Híradójának a fideszes tüntetésről szóló beszámolójában Széles Gábor és Bencsik András mögött egy vörös színű zászlón Orbán Viktor miniszterelnök arcképe látható, mellette pedig egy felirat: „ÉLŐ ISTEN”. Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció elelnöke szombat délutáni közleményében hívta fel a figyelmet arra, hogy Magyarország a zsidó-keresztény hagyományban is gyökerező, európai kultúrkör része, sőt, a kormánypártok szerint egyenesen „keresztény ország”. - Az említett felirat mind a keresztény, mind a zsidó tanítás szerint istenkáromlás, blaszfémia - közölte a DK alelnöke. Niedermüller Péter hangsúlyozta: a DK nem lepődik meg a fanatikus Orbán-hívők ilyen megnyilatkozásán, hiszen megszokhattuk már: minden előírást, így a valláserkölcsi parancsokat is csak addig tekintik kötelezőnek, amíg az ő céljaikat szolgálja.

Forrás: hirhatar.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

GeoCravker
Amúgy az egész baloldaliság-ellenesség felér Jézus megcsúfolásával.
endresy.blogspot.hu/2013/10/orban-oktoberi-komcsijai.html
"a baloldaliságnak mély történelmi hagyományai vannak azóta, hogy egy mártírrá vált judaista fiatalember lerakta annak alapjait. Így a baloldaliság ördögi eredetének képzete az egész kereszténység kigúnyolása és megcsúfolása lenne. Amiért joggal háborodhatnának fel azok, akik a vallást és frissen szerzett keresztény-konzervativizmusukat nem a hatalmuk alátámasztására akarják csak felhasználni. "
Meine Ehre heisst Treue
Nem az baj, hogy istenségnek tekintik, hanem az "élő" jelző.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.