Azt gondoltam, végre méltó emlékhelyet és tiszteletet kaptak Magyarország kulturális nagykövetei, mert 2002-ben erre nyílt volna ugyan lehetőség, de az akkori Medgyessy–kormány meggátolta, hogy a szoborpark a Mátyás téren felállításra kerüljön. No most sem azért sikerült, mert a volt MIÉP-es, ma már Fidesz kommunikációs igazgatójává és rendészeti bizottsági elnökké emelkedett Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere és Tarlós István olyannyira szeretné a cigányokat. Be kell látni: nagy volt már (és most is az) a nyomás a kormányon és a fővároson, hogy végre tegyenek valamit romaügyben. Az eddigi látszatintézkedések maradandó nyomot és eredményt nem hagytak az emberekben, ezért megragadva a 10 évvel ezelőtt kitalált, és Raduly József fővárosi képviselő által továbbvitt ötletet, valami kézzel foghatót kellett odavetni a hamarosan választópolgárrá előlépő cigányoknak. Az elitnek. A romungróknak. A cigány arisztokráciának, akikre felnéznek a „telepiek” is. A megemlékezés inkább szólt az...

Forrás: c-press.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

scandináv
"A cigány arisztokráciának, akikre felnéznek a „telepiek” is"...biztos?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.