A kamerák felvételei alapján úgy gondolják a nyomozók, hogy rablási kísérlet történhetett hétfő hajnalban a Lehel utcai bankrobbantáskor.

A Népszabadság és a Blikk információja szerint az első vizsgálatok befejeződtek, a rendőrség már tudja, milyen robbanóanyagot használhatott a tettes a hétfő hajnali Lehel utcai bankrobbantáshoz.

Egyes rendőrségi forrásokra hivatkozva a Blikk azt írta szerdán, hogy "nem klasszikus értelemben vett távirányítású" pokolgép lépett működésbe. A rendőrség nyomozati érdekekre hivatkozva egyelőre sem a robbanószer anyagát nem hozza nyilvánosságra, sem azt, hogy a tettes miképpen hozta működésbe a pokolgépet – teszik hozzá.

Kovács Viktória, az ORFK szóvivője a Népszabadságnak elmondta, hogy a helyszínelők több mint száz, a tettes azonosítására és a bizonyítási eljárás sikere szempontjából releváns anyagmaradványt rögzítettek, és küldtek tovább a szakértőknek.

A lap úgy tudja: a nyomozók a bank biztonsági kamerái és a környéken működő térfigyelő kamerák felvételei alapján próbálják rekonstruálni a történteket, és a rendőrség azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy a támadás célja az ATM kirablása volt. Banki forrásokból az újság úgy értesült, hogy az ATM páncélozott pénzkazettáját szétvetette a robbanás, de abból pénz nem hiányzik.

A Blikk rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a nyomozók szerint előre begyakorolt akciót hajtott végre a robbantó, és bár az első járőr már 80 másodperccel a robbanás után a helyszínen volt, a tettes addigra teljesen felszívódott, valószínűleg járművet váltott. A rendőrség ezért két kilométeres sugarú körben minden parkolóházat átvizsgált a környéken, eredményről egyelőre nem tudni.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

coyote3
Az jutott eszembe, hogy a TEK, aki egy nyomorult kis tyúklopás tetteseit nagy erőkkel kapja el, most miért nem nyomoz? És vádolhatnak összeesküvés elmélettel, de az is felmerült bennem, hogy kinek az érdeke fenntartani ezt a bankok elleni hangulatot. Aztán mikor rájött, hogy túllőtt a célon, egyszer csak hopp, a rendőrség kideríti , hogy ATM-et akart rabolni. Úgy, hogy kb 60 dkg-nyi TNT-t pakolt a bank falához??? :)))) Ez még a bölcsiben is pocsék délutáni meséhez...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
@Szvetlana: (13:48) Már régen elgondolkodtatott ez a társasházi lakáskérdés engem. (Főleg most, hogy a harmadik fiamnak is akarok venni mostanában egy saját lakást.) Ugyanis, sohasem lehet tudni, hogy ezekben a tömbházakban egy őrült, vagy feltűnési viszketegségben szenvedő öngyilkosjelölt felrobbantja a fél társasházat.
(Már a vonat elé is csak akkor ugranak egyesek, ha hétvégi, vagy ünnepek előtti csúcsforgalom van, h. minél több embert feltartsanak) :)

De mostmár az ATM automatás házakat is kerülni érdemes. Sőt, már az összes tanyaközpontban is vannak Takarékok! Ahova az OTP vagy postagalamb nem ért ki! :)
A Tündik bündije
Ezt a dumát ki veszi be? Aki ATM-et akar rabolni, az miért motorral megy, és miért nem megy utána vissza a pénzért, és egyáltalán, miért nem az automatához teszi a robbanószert? És ha már itt tartunk, aki robbantani akar, az nem tudja, mit rakott össze? Bombát tudott építeni, de azt nem, mekkorát fog robbanni? És ha nem tudja, nem teszteli le előtte (mondjuk egy elhagyatott mezőn akár), mekkorát is fog szólni?
Szvetlana
@verőce21: Ebben most egyetértünk, figyeld meg a magyar társasházaknál sehol nem építenek vészkijáratot, ha a harmadikon tűz van, akkor a fölötte lévők nem tudnak hogyan lejönni.
Azt is figyeld meg, hogy sok szolgáltató előszeretettel üzemel egy földszinti lakásban, ahol nincs hátul kijárat.
Egyébként azt is ki lehet figyelni, hogy mikor-kinek érkezik szállítmány, vagy pénzeskocsi,
mert minden a bejárat felöl zajlik le.
coni
Ez megint a móri félrevezetés.
Ha valaki így akarna ATM-et rabolni, akkor a zárt osztályon kell keresni.

Valószínűleg eltúlzott volt a bankok elleni uszítás, erre utal Navracsics tegnapi,már igen visszafogott (szóval teljesen normális) nyilatkozata a devizahitelekkel kapcsolatban.
verőce21
@Szvetlana: (17:30) Igen elfuseráltak voltak az összes 70-80-as évek társasházépítései ebből a szempontból. Egyedül a 10 emeletesekben vannak végigfutó folyosók az összes lépcsőház között a hatodikon, de azonkívül szinte semmi tűzbiztonsági létesítés nincsen bennük.
pl. egy lakástűz esetén az egész lépcsőház azonnal megtelik füsttel! Egyetlen menekülési útvonal lenne az épületből az egy szűk lépcsőház, de egy sincs méretezve áteresztő képességben annyi emberre, ha csak az ötödik-hatodiktól lefelé számoljuk is. :(
(Mert tűz esetén a liftek leállnak és biztonságból lemennek a földszintre. )
Vizual
Szóval azt amit a szóvivő mond a smafu. kamú. Fingjuk nincs, hogy mi történt és miért. Még az, hogy egyközeli parkolóban van a motor, még az is marhaság. mert nincs, nem találják. De miért nem lehet betenni egy zárt furgonba ? Pld.
és csak arra utalnék, hogy itt is elhangzott, hogy akkor banki épületbe se lehet menni, mert életveszélyes. Borítékolom,hogy ez egy megfélemlítési akció, de hogy miért azt nem tudni. De azért vannak tények is. ha már agyalunk. Robbantások legtöbbször választások előtt voltak, igaz akkor politikusokkal kapcsolatosan. Április 6.-n választunk, igy a FIDESZNEK van indoka a rend fenntartására. A rendőrök gyors helyszínre érése, de ami érdekesebb a motoros pánikszerű elmenekülése. Én is nézem a videót. és, hogy a pénz megszerzésére írányúló robbantás után az elkövető meg sem nézi, hogy mi van a pénzzel ? És sok sebből vérzik a rendőrség beszámolója. Inkább ne mondtak volna semmit. Vagy talán ha beszélhetnékjük van arról beszéljenek, hogy a TEK miért nem ment ki egy terrorcselekménynek induló bűncselekmény helyszínére.
Aztán agyalhatunk, hogy mit is akart ott a robbantó. A többi meg halandzsa.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.