A köznevelési államtitkár szerint az elmúlt három és fél évben a legfontosabb szabályokat sikerült megalkotni az oktatás területén.

Erről Hoffmann Rózsa beszélt az Educatio nemzetközi oktatási szakkiállítás második napján, pénteken a fővárosban.

Felidézte, hogy 2010-ben, a kormányváltáskor nagyon sok problémát örököltek. Megengedhetetlen különbségek voltak az iskolák között a fenntartás, a szakmai irányítás tekintetében egyaránt. Ezek mára szűnőben vannak – jelezte.

Hoffmann Rózsa szerint rég volt már ilyen jó

A problémák okai között említette, hogy hiányzott a rendszerből a külső, objektív ellenőrzés, háttérbe szorult a nevelés, és kompetencia-központúvá vált az oktatás. Azok a nevelési problémák, amelyek megmutatkoztak, nemhogy enyhültek volna, hanem nőttek, és romlott a színvonal – fejtette ki, hozzátéve: csökkent a tanári tekintély, szétaprózottá vált a rendszer, és gazdaságtalan működés volt jellemző. 2010-ig tízezerre volt tehető az elbocsátott pedagógusok száma – jegyezte meg.

A jelenlegi kormány arra az álláspontra helyezkedett, hogy az oktatás és a nevelés közszolgálat – rögzítette a köznevelési államtitkár, aki a gyermekek, fiatalok fejlődésének előtérbe helyezése mellett a nevelés megerősítését, az egységes, magas színvonal biztosítását említette. Alapvető cél, hogy a különböző településeken született gyermekek esélyei ugyanolyan jók legyenek, mint a fővárosiaké – emelte ki.

A jelenlegi kormány intézkedései között említette az új köznevelési törvény elfogadását, az új Nemzeti alaptanterv, a kerettantervek (ket) megalkotását. A mostani tanévtől elvárás, hogy az alaptantervet alaposan ismerjék a pedagógusok – jegyezte meg. Olyan tankönyvtörvényt alkottak, amely csökkenti a kiadványok számát és a ket-ekhez igazítja azokat, valamint jelentősen mérsékli az árakat, ami már a következő tanévtől érezhető lesz. Kitért arra is, hogy idén 720 ezer gyermek kapott ingyenesen tankönyvet.

A legfontosabb feltétel ugyanakkor a kiválóan képzett, munkáját professzionálisan végző pedagógus – mutatott rá Hoffmann Rózsa, aki szólt arról, hogy megújították a pedagógusképzést, a kiválasztást alkalmassági vizsgával segítik és egyéves gyakorlati idő kapcsolódik hozzá. Bevezették továbbá a Klebelsberg-ösztöndíjat az osztatlan képzésben részt vevő pedagógusoknak.

Folyik a pedagógus kar alakuló közgyűlésének szervezése, a kar honlapja a részletekkel várhatóan jövő héttől lesz elérhető. A kar megalakulása a tanév végére várható – jelezte.

Határozott kormányzati szándék, hogy a pedagógusok az egyik legmegbecsültebb társadalmi réteggé váljanak. Országos átlagban eddig 50 ezer forintos nettó emelés valósult meg, ennek folytatása következik szeptemberben – jelezte, hozzátéve: közel 160 ezer pedagógus bére nőtt.

Kitért még arra, hogy hároméves kortól lesz kötelező óvodába járni 2015-től, eddig 12 ezer új óvodai férőhely létesült és folytatódik a bővítés. 2015-re nem lesz probléma a gyermekek elhelyezésénél – ígérte.

Szólt a mindennapos testnevelés bevezetéséről is, amelynek szavai szerint nagyon jó a társadalmi fogadtatása.

Fontos változás az erkölcstan, valamint a hit és erkölcstan bevezetése szeptembertől, s a nevelési célokat szolgálja a közösségi szolgálat – sorolta. Utóbbiról elmondta: a részleteket szabályozó kormányrendeleten most dolgoznak. A Klebelsberg intézményfenntartó belépésével az volt a cél, hogy az adminisztratív terhek nagy részét levegyék az intézmények válláról.

Még idén indul elindul a szaktanácsadói rendszer, és beindul a tanfelügyelet is – közölte, és kitért arra, hogy a kompetencia-méréseket kiterjesztik a tartalom ellenőrzésére és az idegennyelvtudásra is. Ezt a tanév rendjéről szóló rendelet rögzíteni fogja – jelezte.

Összesen mintegy 120 jogszabályt alkottak a három és fél alatt – vont mérleget a köznevelési államtitkár, aki szerint a legfontosabb szabályokat sikerült megalkotni.

A további feladatokról szólva kiemelte: a megkezdett úton szeretnének továbbhaladni. Ahol  kiderül, jobban kellett volna szabályozni, nyitottak az újragondolásra, ugyanakkor nem szeretnének hetente hozzányúlni a jogszabályokhoz. Jelezte: hozzákezdenek az érettségi reformjához, amiben komoly szerepet szánnak a pedagógus karnak is, a művészeti nevelés is napirenden van, és időszerű a kollégiumok helyzetének áttekintése.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hallgatag
Na végre Rózsimama, hogy neked is jó volt ...
Ideje volt a közelébe lenni, mi ???
Szar dolog is, ha hónapokig " nincs jó !"
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
Az o koraban az elso osszejott "jonak" igenis nagyon kell orulni! Vigyuk be a pozitivumokat az oktatasba is! Legyen ro"zse anyo az uj szex szimbolum, mit szimbolum, PELDAKEP! NEKI aztan osszejott! Csak legyen ferfi ezutan, akinek me'g felall ra...:-(((
Na, ez a bige se ezen a bolygon, de meg csak nem is Magyarorszagon el...:-(((
karma1
@hallgatag: O volna a Nepszabi egykori dr. Del Medico Imrejenek a mostani reinkarnacioja? Ugyanis fent nevezettnek volt meg a legyfingashoz is nehany szava, vegyitve a lexikalis tudast a nepiesch elemekkel... Ki O? (Fennebb emlitett Istvan Manno?)
hallgatag
@karma1: Nekem is rémlik, a fiatalok nem emlékezhetnek rá...sajnos !
modera
Mikor is volt utoljára ekkora pedagógusi béremelés? Emlékszik még rá valaki? Undorító hozzászólások, büszkék lehettek magatokra. Hiába, mindenki annyit ér...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.