Egy nyolcéves kislánytól vette el mindössze 300 forintját egy nő Mádon szombaton. Az elkövetőt elfogták, és rablás bűntett gyanúja miatt indítottak eljárást ellene – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap.
Gaskó Bertalan elmondta: a nő erőszakkal vette el a kislánytól a pénzét, miután a gyermek ökölbe szorított ujjait szétfeszítette. A 22 éves gyanúsítottat őrizetbe vették.
Az otthonukban kirabolt,brutális kegyetlenséggel meggyilkolt idősek után most
a gyerekek következnek ?? Mikor tesznek már valamit ???