Hétfőn ülésezik Kovács-ügyben a nemzetbiztonsági bizottság – közölte Gúr Nándor. Az LMP korábban az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összehívását kezdeményezi Kovács Béla, a Jobbik európai parlamenti (EP-) képviselőjének esetleges kémkedési ügyében. Jávor Benedek, az Együtt–PM társelnöke csütörtökön azt írta blogján Kovácsról: eddig is sejtették, hogy a magyar helyett inkább az orosz érdekeket képviseli harcosan Brüsszelben. Az ökopárthoz hasonlóan a Demokratikus Koalíció (DK) is a nemzetbiztonsági bizottság összehívását sürgette, míg a Magyar Liberális Párt (MLP) felszólítja Vona Gábort, a Jobbik frakcióvezetőjét és Morvai Krisztinát, a párt EP-listavezetőjét, hogy azonnal vonják vissza Kovács Béla EP-jelöltségét, és hívják vissza őt az EP-ben betöltött pozíciójából. Morvai mindeközben csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, nem tartja valószínűnek, hogy Kovács kémkedett volna, így annak sem látja okát, hogy levegyék őt az EP-lista harmadik helyéről. Kovács csütörtöki sajtótájékoztatóján arról beszélt, „soha nem voltam sem magyar, sem külföldi titkosszolgálat tagja, soha nem működtem velük együtt és megkeresés sem volt a részükről”.
Hétfőn ülésezik a nemzetbiztonsági bizottság
Forrás:
Magyar Nemzet
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Bochkor Gábor nem bírta ki, megható SMS-t küldött Várkonyi Andreának: amit írt benne, az megérintette volt fel...
- Egy vagyont költünk Orbán Viktor védelmére, de nem ő a „legdrágább
- Családja szerint kivégezték Tamást, majd alsónadrágra vetkőztették és mindenét eladták
- Megdöbbentő felfedezést tettek a Covidról, erre nem számítottak a tudósok
Itthon
- 2024. May 17., 10:28
"Követeljük Szijjártó Péter azonnali lemondását" – Nem csitulnak az indulatok az orosz hekkertámadás miatt
Itthon
- 2024. May 17., 09:28
Deutsch Tamás a magyarországi korrupcióról viccelődik az EP-ben
Itthon
- 2024. May 17., 08:49
Súlyos milliárdokat költünk Orbán Viktor védelmére – íme a pontos összeg
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 16., 19:22
Osváth Zsoltot beperelték – Bukhatja az éttermét
Nagyvilág
- 2024. May 16., 18:28
Nagyon megosztja a brit közvéleményt III. Károly új portréja
Szórakozás
- 2024. May 16., 13:26
Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörömkirály
Új hozzászólás