Jordán Tamás a Nemzet Színésze-választáson nem tudott jelen lenni, pedig eddig kivétel nélkül ott volt. Kiderült, hogy a színművész kórházba került, ahol kisebb beavatkozáson esett át.
Kórházi kezelésre szorul Jordán Tamás – írja a blikk.hu. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész kivétel nélkül minden Nemzet Színésze-választáson személyesen vesz részt, ezért okozott nagy meglepetést, hogy május 3-án, Kulka János megválasztásánál nem jelent meg a Nemzeti Színház épületénél. Kiderült, sajnos alapos indoka volt a távolmaradásra, mivel kórházba került.
„Kórházba kerültem egy kisebb beavatkozás miatt, amiről bővebben nem szeretnék beszélni. Annyit viszont mindenki megnyugtatására elárulhatok, hogy nem baleset ért, a probléma gyógyítható és szerencsére nem is súlyos. Hála Istennek, már sokkal jobban vagyok. Ha minden jól megy, vasárnap már otthon lehetek, hamarosan pedig újra színpadra állhatok”
- szögezte le a színművész.
Jordán Tamás kórházba került/Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Ráadásul Jordán Tamásnak az április 29-i A széllel szembe című miskolci előadói estjét is le kellett mondania emiatt.
„Az április 29., 19.00 órára meghirdetett A széllel szembe című Jordán Tamás-est az előadó betegsége miatt elmarad"
– tudta meg a borsod24.hu néhány hete a Tudomány és Technika Háza Színpadának szervezőitől.
Na azért! Tessék köztünk maradni! Kedves Jordás Tamás, nagyon csípem Önt! :)
Nagyon!
Sajnos a beszédén már nagyon érezni a kort. Szerettem mint színész.