Két hatalom közé szorult Magyarország, most már bármelyik elvesztése nagyon fájna. Kukában landolhatnak az eddigi nagy tervek? Mi lesz így Pakssal és a Déli Áramlattal?
Forrás:
Index
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Méghozzá egy olyan katonai agresszió, amely nem egyszerűen csak egy vitatott területet, terület fölötti dominanciát céloz meg, hanem egyértelmű fenyegetést is jelent minden olyan vezető és állam számára, amely korábban a Szovjetunió birodalmához tartozott, és ma Nyugat-barát, vagy Nyugat-baráttá akar válni. Grúzia sorsa egy jelzés a többi olyan Nyugat-barát kormányzat irányába, aki azon töri a fejét, hogy a NATO-hoz csatlakozzon – rögtön elsőnek Ukrajnát kell megemlíteni, akinek ez nyilvánvaló törekvése –, másfelől pedig ez a katonai agresszió egy gazdasági monopólium – amely egyébként politikai jelentőségű gazdasági monopólium – fenntartására is irányul, hiszen az orosz területeket megkerülő energiavezetékek Grúzián haladnak keresztül. Oroszország abban az esetben, ha ezek a Grúzián keresztülhaladó vezetékek nem működnek, tulajdonképpen szállítási vezetékmonopóliumot nyújt, amelyek pénzben jelentős hasznot hoznak a számára. Politikailag pedig függőségbe, kiszolgáltatott helyzetbe hoz mindenkit, akinek energiára van szüksége. Tehát itt egy olyan katonai agresszióról van szó, amelynek céljai nyilvánvalóak: egyik fele gazdaságilag motivált monopólium-fenntartási törekvés, a másik fele pedig elrettentés a nyugati szövetségi rendszertől.
Orbán Viktor
2008. augusztus. 16.