A halálraítéltek csöndje a putyini ellenforradalomban

És Wittner Marika csak ült, ült, ült, a parlamenti évek során összehordott, kényelmes otthonában, és nem szólt, nem gondolt, nem gondolt gondolni az áldozatokra! Nem gondolt ma Wittner Marika az – arccal a földnek fordított, drótokkal összekötött végtagokkal, kátránypapírba tekerve, a puszta földbe temetett – áldozatokra, azokra a társaira, akik az életüket áldozták, mert forradalomnak hitték, amit lám, ellenforradalomnak nevezhettek újra a Putyin kedvébe járó dörgölőzők. Azokra, akik a mai napig így hevernek jeltelen parcellákban, ugyanabban a temetőben, ahol hőssé lehettek az agresszorok. Nem szólalt meg, lapított az éveken át fidesz képviselő, a jobbik szimpatizáns, a vitéz, a gárdista, nem hívta az ő kezeit oly átéléssel csókolgató miniszterelnökét telefonon, hogy megálljt parancsoljon, nem sietett a dolgozószobájába, sem a parlamenti ülésterembe, elmondani egy új, hírhedt beszédet…