A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szenátusának hétfői ülésén felajánlotta lemondását az intézmény kancellárja, Devecz Miklós – tájékoztatta az SZTE közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

A közlemény szerint a szenátusi ülésen Devecz Miklós megdöbbenését fejezte ki azzal a "lejárató kampánnyal" kapcsolatban, amelynek alapja egy, a véleménye szerint valamilyen formában hamisított bejegyzés a közösségi médiában. A kancellár közölte, hogy személyiségi jogainak megsértése miatt ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tesz.

Devecz Miklós bejelentette, azért, hogy az intézményt megkímélje az őt érintő támadások következményeitől, felajánlotta lemondását az emberi erőforrások miniszterének.

Az üggyel kapcsolatban a fenntartó döntéséig az SZTE további információt nem kíván közölni – áll a közleményben.

Devecz Miklós közösségi oldalán egy olyan fotó szerepelt, amelyen 14 meztelen nő napozik egy csónakban, a képen a "Nareszcie normalni IMIGRANCI" (Végre normális bevándorlók) lengyel felirat volt olvasható. A kancellár a Délmagyarországnak azt mondta, hogy a bejegyzés hamisított volt, az SZTE pedig az alábbit nyilatkozta róla:

A Szegedi Tudományegyetem értékrendjének középpontjában az emberi méltóság tisztelete áll, elutasítunk mindent, ami ezzel összeegyeztethetetlen, így természetesen a kiszolgáltatott embertársaink rovására történő éretlen tréfálkozást is. Amennyiben ezt bármely munkatársunk megtenné, azt a leghatározottabban elítélnénk. Egy, a médiában a megjelent hír az SZTE kancellárját a közösségi médiában talált ízléstelen bejegyzéssel hozza kapcsolatba. Kancellár úr megdöbbenését fejezte ki a számára nyilvánvalóan nem ismert, véleménye szerint valamilyen formában hamisított bejegyzés miatt, és közölte, hogy személyiségi jogainak megsértése miatt ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tesz. Az SZTE a nyomozás lezárultáig az üggyel kapcsolatban további információt nem kíván közölni.

Devecz Facebook-profilját azóta eltávolították.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.