Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint Európa pár éve már bajban van, hiányzik egy vízió, ami megmozgatná az embereket.

A Demokratikus Koalíció elnöke az Otthon Európában, otthon a világban című, a Új Köztársaságért Alapítvány és a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége Európai Parlamenti Képviselőcsoportjának budapesti konferenciájának megnyitóján azt mondta, az európaiak többsége annak is örül, hogy a korábbi életszínvonalát meg tudta őrizni, és félnek, ilyenkor pedig ellenségeket keresnek.

Hozzáfűzte: nem az 500 milliós Európa iszlamizálódik, hanem a muszlimok szekularizálódnak. A jézusi szeretet nem tesz különbséget – mondta Gyurcsány Ferenc, majd azt mondta, akik ma keresztény Európáról beszélnek, azok nacionalista, klerikális Európáról beszélnek.

Elmondta azt is, hogy van egy nagy kulturális választóvonal: elsősorban emberek vagyunk vagy vallásosak? – tette fel a kérdést, majd úgy válaszolt: ő elsősorban ember, másodsorban demokrata, és harmadsorban magyar, vagy bármilyen politikai nézet, vallás elkötelezettje.

Ezzel kapcsolatban közölte, hogy Orbán Viktor szerint azért kell nemzeti hatáskörben cselekedni a menekültkérdésben, mert Európa nem eléggé cselekvőképes. Holott pont Orbán Viktor az, aki nemzetállamokat akarna az unión belül, pedig az EU-nak inkább hatékony kormányra és döntéshozatali rendszerre lenne szüksége, és akkor inkább hasonlítana az Amerikai Egyesült Államokra, mint most. Megjegyezte, hogy a DK ezzel az uniós jövőképpel kampányolt az uniós parlamenti választáson is.

A konferencián Gyurcsány Ferenc nyitóbeszéde után felszólalt Niedermüller Péter EP-képviselő, a DK alelnöke, Banai Károly volt ENSZ-nagykövet, a Gyurcsány-kormányok külpolitikai főtanácsadója, valamint Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK elnökségi tagja.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verum
Visszafogom magam a Propelleren, a napi politika túl mocskos.
De ha már vallásról, hitről van szó, az más. Mindig mellébeszélés és hazugság, ha egy politikus Bibliából idéz, vagy Jézust, Istent emleget. Most is az.
Mert bizony Jézus tett különbséget szeretetében! Hitetlen és bűnös nem állhatott meg előtte!
"...Nem küldettem, csak az Izráel házának elveszett juhaihoz. Az asszony pedig odaérvén, leborula előtte, mondván: Uram, légy segítségül nékem! Ő pedig felelvén, monda: Nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni."
A világi humanizmus nem azonos Isten szeretetével! Ezt aki nem érti, vagy nem hiszi inkább ne hivatkozzon rá!
EcsiAntal
Egy büdös komcsi hogyan meri említeni Jézust a száján ???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.