Friderikusz Sándor szerint folyamatosan nyomás alatt tartja Magyarországot az Orbán vezette Fidesz, a másik oldal pedig eközben a béke szent szabályai szerint próbál meg játszani. Arról is beszélt, hogy nagy a bizonytalanság a TV2-nél a tulajdonosváltás körül kialakult mizéria miatt, de ő maga több évtizede ismeri Andy Vajnát és együtt fog tudni vele dolgozni. Orbán Viktor nem valószínű, hogy szerepelni fog az Összezárva Friderikusszal című műsorban, hiszen a Magyar Narancsnak interjút adó Friderikusz Sándor szerint a kormányfő "ebben a mai állapotában" nem vállalná be a dolgot, ő pedig "kétszer is meggondolná", hogy kíváncsi-e még rá, ugyanis közel tíz éve nincs személyes kapcsolatuk egymással, "de épp elég, amit lát és hall" belőle. "Ha például elkezdeném számon kérni, mit művelt az országgal, vagy felvétel közben elhagyná a műsort, (...), vagy a vazallusai a felvételt követően igyekeznének minden kritikus részt kivágatni az adásból (...)" - fogalmazott az Orbán feleségével, Lévai...

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

adrenalink
"Orbán nem valószínű, hogy szerepelni fog az Összezárva Friderikusszal című műsorban" Bingó! Hát hol van egy Friderikusz a TV2 házi alákérdező hájPetijéhez képest?
Toby
Szóval - Fridikém - kiábrándultál te is a mocsokból ! Idiótákkal soha ne egyasztalozz !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.