Orbán Viktor a héten azt mondta a parlamentben a Jobbik elnökének, hogy “önök mögött bűnözők álltak, önöket bűnözők támogatják”. Bár a miniszterelnök általában konkrétumok nélkül szeret vádaskodni, a 444 megtalálta, hogy a “Jobbik mögött álló bűnözővel” talán saját frakcióvezetőjére, Kósa Lajosra célozhatott. A Debreceni Önkormányzat egyik cége ugyanis 1,8 millió forinttal támogatta a Jobbik kampányát még Kósa polgármestersége idején.

A történetben nem új, hogy a Fidesz és a Jobbik között számos összefonódás van, hiszen mindenki tudja, hogy összenő, ami összetartozik. A miniszterelnököt azonban új oldaláról ismerhettük meg. Orbán Viktor páratlan igazmondása végre új színt vihet a belpolitikai életbe, elvégre a Fidesz még egyszer sem vallotta be, hogy bűnözőket foglalkoztat.

A Demokratikus Koalíció üdvözli Orbán Viktor őszinte kritikáját, amellyel rámutatott a debreceni Kósa-Nostrára, egyúttal bűnözőnek nevezte a Fidesz frakcióvezetőjét. A DK szerint sokkal őszintébb lehet a politika, ha a Fidesz végre nyíltan felvállalja, hogy maffiakormányzást folytat, és nem érdekli sem az ország, sem az emberek érdeke – ez előrelépést jelentene az utóbbi 5 évhez képest.

A DK felszólítja Kósa Lajost, hogy a miniszterelnök szavaival összhangban “álljon a nyilvánosság elé, és fedje fel” bűneit, ha pedig valótlannak tartja a miniszterelnöki kritikát, akkor jelentse fel Orbán Viktort rágalmazásért!

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Kósa nem bűnöző, csak szimplán hülye.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Vizual
Persze, hogy nem. A gazdagodása csakis a becsületes munkából adódik, amivel el is tudd számolni. Hát fiuk egyre szélesebben terül el a szar. De mi csak ülünk nézünk mint borju az uj kapura. Ja nem is. Csak szapuljuk a bal oldalt is. Miért, azt nem tudom. DE igy biztosan nem fogunk változni. Mi maradunk, vezetőink ettől meg jól fognak élni, valahol a nyugati demokráciában.
F_Viktor
@justhpeter: Írod:
"Kósa nem bűnöző, csak szimplán hülye."

Azt mondanám, hogy is-is...
Bűnöző, nem véletlen ragadványneve, a Mr. 20 százalék (sikerdíja, jutaléka, ennyiért lehetett megvenni), de hülye is. De annyira nem , hogy ki tudja számolni mennyi is az a 20 százalék.
Desischado
Kérem, legyünk már igazságosak! A fidesz nevezetű bandában a hazudozáshoz, a lopáshoz kell elsősorban érteni. Ehhez pedig kóser alajos, alias Mr 20% nagyon is ért!
kerekkocka
Ezt a hozzászólását töröltük...!!!
Nem kell fáradni, megoldom magam.
Gyuri Géderről
Régi mondás. (nem dakota) Tolvajnak, tolvaj a cimborája.
Mondhatnám azt is, hogy családba marad a dolog, hiszen a jobbik a fidesz gyermeke.
kerekkocka
@Szeparepa2: Enyémet se, de csak mert nem firkáltam le :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.