Több helyszínen is megkezdődött a határzár megerősítése a magyar-szerb szakaszon Kelebia és Ásotthalom között, a katonák kerítést építenek a korábban csak gyorstelepítésű drótakadállyal védett területen – tapasztalta az MTI tudósítója vasárnap a helyszínen.

A határ mentén fekvő Bács-Kiskun és Csongrád megyei település közötti szakasz rendkívül nehezen járható, vízfolyásokkal, nádasokkal szabdalt. A határt eddig négy sor magas pengésdrótból készült akadály védte, a honvédség közvetlenül e mögött kezdte meg a más határszakaszokon is alkalmazott kerítés építését. A területen cölöpverőgépek helyezik el az acéloszlopokat, ezekre dróthálót erősítenek, a kerítés tetejére, a vajdasági oldal felé dőlő "hattyúnyakak" kerülnek, melyek tetejére pengésdrótot erősítenek.

Erősítik a határzárat Kelebiánál

A honvédelmi tárca vasárnapi közleménye szerint az elmúlt napokban megnövekedett az illegális határsértések száma. Ezért a Magyar Honvédség – a Belügyminisztérium kérésére – a magyar-szerb határ bizonyos szakaszain megkezdte az ideiglenes biztonsági határzár további fizikai megerősítését. A munka minél gyorsabb befejezése érdekében a hétvégén további erőket csoportosítottak át a térségbe.

A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint hétfőtől szombatig 879 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök, a megelőző teljes héten – március 21-től 27-ig – ez a szám 822 volt. Az idén egy nap alatt a legtöbb, 255 migránst húsvéthétfőn fogták el.

Az ügyészség migrációs bűncselekményekről kiadott tájékoztatói szerint míg tavaly késő ősszel és ez év elején jellemzően Röszke, Mórahalom és Ásotthalom térségébe érkeztek az illegális migránsok, az elmúlt hetekben megnövekedett a Kelebia térségében elfogott határsértők száma.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Grafix69
Szerintem a Csuti Törpe nem azért építi a kerítéseket mert fél hogy bejönnek, inkább már attól tart , hogy elmennek ,gondolom körbe lesz kerítve az egész ország .
36
@wagabund: Ismerjük már a kettős beszédet. Ez minden politikus sajátja. Mint a Suba. Kifordítom, befordítom. Arra apellálnak, a hétköznapi embernek úgy sincs energiája, ideje kibogozni a hírözönből a lényeget, az elszólásokat. Újság olvasásról nem is szólva. És sajnos, ez így is van. Mindezt nagyon jól tudják a kormányok.

A kormányok, minden országban képesek látni, hogy honnan és mennyi pénz jön, pl. a migránsoknak. A telefonokat az internetet is rég ellenőrzik már.

De, nem mondhatja ki egy politikus sem nyíltan, hogy emberek, a migránsok Izraelből, Szaud-Arábiából vagy a Kajmán szigetekről stb. kapják, ettől és ettől a banktól a pénzt. Azt sem mondhatják ki, hogy ki fizeti a migránsok telefon számláját. Ha mindezt kimondanák, távcsöves puska végre lenne kapva az a politikus. Legenyhébb esetben, bukna a kormány.

Ez a Soros György sztori is bűzlik nekem. Szerintem az egy fedő történet. Le van egyeztetve, hogy őt lehet sárral dobálni. Te, vagy én, mit tudunk ellene tenni, ha igaz is? Semmit.
36
@wagabund: Az ilyen oldalak, mint a Propeller is, azért vannak megengedve, hogy mint a kuktán a szelepen keresztül, kieressze az ember a gőzt. Leírja a kis privát véleményét, bármivel kapcsolatban. Szerintem, az internet, pont arra szolgál a hatalomnak a megfigyelésen, adatgyűjtésen kívül, hogy az indulatait, ne feltétlenül az utcán üvöltse szét és törjön zúzzon. Ez egy "demokratikus" eszköz. Abban a téves hitben tartja az embert, hogy no name elmondhatja a véleményét.
36
Elkezdték építeni a román-magyar határ kerítést.
1magyar
Takarodjanak vissza, haza. Ott védjék meg, foglalják vissza a hazájukat, ne a miénket vegyék,foglalják el!
zöldszem
Mit is építenek most? Nem azt mondták, elkészült a kerítés??
2015. szeptember 14-én este nyolc órakor a határzár utolsó szabad átjáróját lezárták egy tehervagonnal, melyre hétsoros pengés drótot tartó acélkeretet erősítettek. Korábban a MÁV szakemberei a helyszínen arról beszéltek, hogy a határzár hiányzó részére vasúti kapu kerül, amelyet megnyithatnak a szerelvények előtt, ha újraindul a forgalom. Ezt a megoldást helyettesíti az átalakított tehervagon. A vasúti átjáró lezárásával teljessé vált a magyar-szerb zöldhatárt lezáró műszaki határzár. Szerbia felől csak a hivatalos határátkelőhelyeken lehet Magyarországra belépni.
Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter 2015. október 15-én arról tájékoztatott, hogy a magyar–horvát műszaki határzár elkészült!
"A magyar műszaki határzár (hivatalos nevén: határőrizeti célú ideiglenes kerítés, gyakran csak (ideiglenes) műszaki határzár vagy déli határzár) Magyarország déli részén, a magyar–szerb és a magyar–horvát határszakaszon 2015-ben megépített kerítés, amely a zöldhatárt, azaz a hivatalos határátkelőhelyek közötti határszakaszokat zárja le fizikailag, és mely a vonatkozó kormányhatározat szerint[jog a rendkívüli bevándorlási nyomás kezelése érdekében készült. A körülbelül 175 km hosszúra és 4 méter magasra tervezett határzár kivitelezését a Magyar Honvédség végzi."
Akkor most elkészült 2015-ben, vagy csak hazudtak!!!"vagy" Gondolom, kifizetve ki lett!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.