A kivitelező hétfőn birtokba vette a Szusza Ferenc Stadiont, így felgyorsul az újpesti létesítmény felújítása. Gyarmati Eszter, a klub ügyvezető igazgatója a Sport Televízió Mai helyzet című műsorában elmondta, hogy a munkálatok április elején már megkezdődtek, de ez a hazai mérkőzéseik megrendezését nem befolyásolta. "Ma, május másodikán volt a munkaterület teljes átadása, ez azt jelenti, hogy innentől kezdve négy hónapig zajlik a felújítás, és szeptemberre készül el az a stadion, amely reményeink szerint jobban kielégíti majd a szurkolók összes igényét" - mondta a klubvezető. Nagyon látványos változásokra nem kell számítani, de lesznek olyan dolgok, amelyek emelhetik a kényelemérzetet. A mosdókat felújítják, további büféhelyiségeket alakítanak ki, a VIP-terasz és a sajtórész is teljesen megújul. A hazai és a vendégszurkolók szektorát felcserélik, mert az eddig csak raktárként funkcionáló Megyeri úti fejépületet használatba veszik, ott lesznek az irodahelyiségek.

Forrás: epulettar.hu
Feltöltő: épülettár.hu
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.