Imázskampányba kezdenek Karácsony Gergőék. Pártjuknak új neve is van: Párbeszéd Magyarországért helyett simán csak Párbeszédnek hívják őket októbertől. (Kezdetben vala az Együtt-PM, ebből lett szakadással PM, és most itt van a „P”. Vajon mi lesz az újabb mutatvány?) A kampány egyébként abból áll,…

Feltöltő: Warlord
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Eddig azt hittem, hogy a DK és a PM valamilyen szinten szövetségesek!
Bár kellett egy kis Unikum, de Karácsony Gergelyék mégiscsak egy pódiumon szerepeltek 2014-ben Gyurcsánnyal.
Most meg a DK/Nyugati Fény egyértelműen a PM megszűnésére játszik?!
Hogy lesz ebből újabb összeborulás?
Szókrakész
" Aztán reméljük, 2018 vízválasztó lesz az ellenzéki térfélen is: megszabadulunk a dolgozni nem akaró, csak a médiában létező kamupártoktól."

Akkor most minden ellenzéki párt megszűnik?!?!?!
Béla333
Én inkább abban reménykedem, hogy 2018-ban az ellenzéki térfélen kihullanak azok a pártok/politikusok, akiknek "köszönhetjük" a Fidesz 2/3-ot, akik a hátunk mögött a Fidesszel összejátszva lopkodták és osztották el az adóforintjainkat.
Akik azóta sem tisztázták ezeket a bűncselekményeket és erőltetik újra és újra ránk magukat anélkül, hogy bármit tettek volna a bizalmunk visszaszerzése érdekében.
Akik még a mai napig úgy mozognak a politikai térképen, ahogy az a Fidesznek megfelelő!
Szókrakész
Ha várunk még egy fél évet, akkor még a P betű is elpárolog.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.