Döbbenetes esettanulmányról számol be Balogh Felícia a Facebookján, ami persze egyáltalán nem esettanulmánynak, csak egy egyszerű, hétköznapi utazásnak indult. Felícia frissen mosott és egy kicsit még nyirkos hajjal ült fel a fűtetlen vonatra, és mivel egy utastársa lehúzta az ablakot, úgy döntött, a fejére húzza a kendőszerű sálját. Ahogy ezután reagáltak rá az emberek, az bizony, elgondolkodtató. "2017-ben, de lehet, egy kicsit 1944-ben is? Pedig csak egy MAGYAR voltam, aki nem akart megfázni, egy NŐ, aki sosem bírja a MÁV-ablakot becsukni, egy antiszoc UTAS, aki nem akart a szomszédos zsúfolt, bár kevésbé huzatos vagonba átülni. És egy EMBER, akit senki nem látott annak a vonaton, és majdnem egy ÁLDOZAT is, akit kis híján megtámadtak egy KENDŐÉRT... Próbáltam egy mosollyal nyugtázni, sőt eljátszottam a gondolattal, hogy végigsétálok így a nyugatiban és a villamoson is, de végül letettem róla. Tudom, terrortámadások, tudom, megoldatlan bevándorlás-probléma, de hogy ez az...

Feltöltő: Horizont
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.