Nem számított pályázatának elutasítására a Szinyei Merse Pál Gimnázium ideiglenesen marasztalt igazgatója.

Nyilatkozott a Szinyei igazgatója – nem érti miért utasíották el a pályázatát

(Fotó: Wikimedia)

Tóth Gábor a Magyar Nemzetnek adott interjújában elmondta, egyedüli jelentkezőként indult a Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatói posztjáért, ezért is érte hideg zuhanyként az, hogy elutasították a pályázatát. Hozzátette, soha nem kapott jelzést, hogy bárki elégedetlen lenne a munkájával. Nem érti a történteket, és mint mondta, folyamatosan azon jár az esze, miben lehet hibás.

„Állandóan az motoszkál bennem, miért van, hogy a véleményezők értékelését figyelmen kívül lehet hagyni, és indoklás nélkül bármi megtehető.

Hiányolom, hogy a törvényi környezet lehetővé teszi: egy ilyen nagy volumenű döntést ne kelljen indokolni. A közoktatásban pedagógiai-szakmai érveket kellene felvonultatni. Ha ez megvan, az ember tudomásul veszi a döntést, ennek hiányában viszont minden esetleges és kiszámíthatatlan.”

Balog Zoltán miniszter a pályázat visszavonása után, a veronai tragédiát követő speciális helyzetre, valamint az igazgató neki írt levelére való indoklással mégis meghosszabbította Tóth Gábor megbízatását. Az igazgató vállalja a feladatot, mert mint mondta, elsődleges számára az intézmény nyugalmának biztosítása. Úgy fogalmazott, ha egy év múlva újra kiírják a pályázatot, újra beadja a jelentkezését – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában a Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatója.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Tóth Gábor pályázatának visszautasítását nem indokolta.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.