Kiszámíthatóságot és anyagi megbecsülést nyújtó életpályamodellt teremtene a főállású szülők számára a Jobbik, amely ezt a demográfiai helyzet kezelésének egyik legfontosabb eszközeként értelmezi.
Hegedűs Lorántné, a Jobbik alelnöke, parlamenti képviselője az erről szóló országgyűlési határozati javaslat kidolgozója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta:
az első gyerek megszületése után a bruttó havi átlagkereset 60 százalékát fizetnék a szülőknek, a második gyerekkel ez 80, a harmadikkal pedig 100 százalékra emelkedne.
Hozzátette:
azt is támogatnák, ha a legkisebb gyerek 14. életévének betöltése után a szülő visszamegy dolgozni; négyórás munkaviszony esetén a juttatás teljes összege, nyolcórásnál a fele járna.
Közölte:
feltételül szabnák egy tanfolyam elvégzését, azt, hogy az első gyerek érkezésekor legalább 21 éves legyen a szülő, tudjon felmutatni legalább háromévnyi munkaviszonyt, illetve a programba lépés után még egy évet dolgozzon.
Kérdésre válaszolva az ellenzéki politikus jelezte: még nem született döntés arról, miként vesz részt a párt az őszi önkormányzati választáson, de ez attól is függ, milyenek lesznek anyagi lehetőségei az újabb számvevőszéki bírság és az amiatt indított jogi eljárás után.
Forrás: MTI
Új hozzászólás