Nem olcsón kötött szerződést a Fürjes Balázs vezette kiemelt állami projektekért felelős szerv egy osztrák építész konzorciummal, hogy újjáálmodják a Csepel-sziget északi csücskét és a szemközti pesti partot. Kedden jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben, hogy a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja (KKBK) április végén aláírta a szerződést az Észak-Csepelre és Dél-Pestre tervezett új városközpont beépítési javaslatának elkészítésére a korábbi tervpályázaton győztes osztrák cégekkel. A Snohetta Studio Innsbruck és a Besch und Partner nettó 580 millió forintért vázolhatja fel, mi legyen az eredménye a Budapest Déli Városkapu Fejlesztés névre keresztelt projektnek. A közvetlen előzmények még 2015 októberéig nyúlnak vissza, ekkor jelent meg az a kormányrendelet, amely alapján 2018 közepén tervpályázati eljárás indult a fejlesztés megvalósítása érdekében. Ennek decemberre lett meg az eredménye, a két osztrák cég bruttó 90 ezer euró díjazásban részesült, de emellett a KKBK más pályázók...

Forrás: g7.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
A kRÉM pártja, és kormánya a szociális ügyek intézésében nem JELESKEDIK!
.
Ez gyors meló volt
.
--- Váratlanul lekerült a világörökségi listáról a Hajógyári-sziget
.
24.hu/kozelet/2019/05/20/hajogyari-sziget-vilagoroksegi-lista-unesco-kormany/
.
Oszt! Rendeleti KORMÁNYKERÉK forgatás közben, haladva az 1,5 ezer felé
.
IX. Határozatok Tára A Kormány
.
1288/2019. (V. 17.) Korm. határozata „A Római Birodalom határai – A dunai limes magyarországi szakasza” világörökségi várományos helyszín Világörökség Jegyzékbe jelölésével kapcsolatos intézkedésekről A Kormány
.
1. az „A Római Birodalom határai – A dunai limes magyarországi szakasza” világörökségi várományos helyszín Világörökség Jegyzékbe jelöléséről szóló 1520/2016. (IX. 27.) Korm. határozatban foglaltakat azzal tartja fenn, hogy az abban foglalt Világörökség Jegyzékbe jelölendő helyszínnek a budapesti Óbudai-sziget nem képezi részét;
.
2. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy az 1. pontban foglaltak végrehajtására tegye meg a szükséges intézkedéseket. Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: azonnal Orbán Viktor s. k., miniszterelnök
.
Ha sokáig INTÉZKEDNEK "ezek" a pumukLIKÁK egy gombostű nem marad még a RÓMAI BIRODALOMBÓL sem, lazán áthasonul felcsutiKÁVÁ!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.