Már önmagában az is elég indok Frans Timmermans (szociáldemokrata csúcsjelölt) elutasítására, hogy Soros György embere, de a V4-ek azért nem támogatják bizottsági elnöki jelölését, mert szerintük "egy ideológiai harcos és harcot folytat mindenki ellen, aki az ő gondolkodásától különböző módon látja a világot" – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a rendkívüli uniós tanácskozáson a V4NA nemzetközi hírügynökségnek.

Orbán: Soros emberéből akarnak bizottsági elnököt csinálni
Fotó: Szecsődi Balázs/MTI

A kormányfő nyilatkozatában krimiszerűnek nevezte a rendkívüli EU-csúcs történéseit.

A küzdelem arról szól, hogy néhány európai vezető – köztük Frans Timmermans és Manfred Weber (az Európai Néppárt csúcsjelöltje) – elhatározta, hogy a következő öt évben az Európai Bizottságot (EB) olyan embernek kell vezetnie, aki a Soros-féle NGO-hálózat és a liberális demokrácia megingathatatlan képviselője

- tette hozzá.

"Erre találtak egy igazi harcost, Timmermans egy jó harcos – ellenfélnek sem megvetendő, én respektálom ezért –, aki ideológiai harcos, aki semmilyen másságot nem fogad el, a sajátjától és a liberális demokráciától eltérő semmilyen nézetet nem tolerál, és rá akarja erőszakolni a saját felfogását minden uniós tagállamra" – mondta Orbán Viktor.

A magyar miniszterelnök úgy látja, hogy ha ez a csoport el tudja foglalni az Európai Bizottság elnöki székét, akkor hosszú éveken keresztül a Soros-féle NGO-kat onnan fogják finanszírozni, és ezzel megpróbálják majd átalakítani a közép-európai társadalmakat is, különösen a migráció kérdésében.

A miniszterelnök leszögezte: "ezt a folyamatot többen is meg akarjuk állítani"; köztük az Európai Néppártot (EPP), Magyarországot és V4-eket is említette.

Orbán Viktor felidézte: az EPP vasárnap hozott két döntést, "amit a nemzetközi sajtó nem vett tudomásul vagy elrejtették előle". Az első, hogy Frans Timmermans semmiképpen nem lehet az Európai Bizottság elnöke, a másik pedig, hogy az EPP-nek kell adnia a bizottság elnökét akkor is, ha ez azt jelenti, hogy Manfred Weber nem lesz az Európai Parlament (EP) elnöke.

Elmondta, mivel a néppárt két pozíciót nem kaphat meg, "akkor a bizottságot kell választani".

Kiemelte azt is, hogy ketten szavaztak a döntések ellen: Angela Merkel német kancellár és a luxemburgi Frank Engel (néppárti képviselő). "Mindenki más Angela Merkel ellen szavazott"

- hangsúlyozta.

Orbán Viktor közölte: Angela Merkel nem vette tudomásul az EPP döntését, és továbbra is "egy olyan csomagot próbált összerakni a liberálisokkal és a szocialistákkal", amely a házelnöki pozíciót Manfred Webernek juttatta volna és Frans Timmermansnak adta volna a bizottsági elnöki posztot.

Angela Merkelre utalva a legsúlyosabbnak azt ítélte, hogy az Európai Néppárt legnagyobb pártjának kancellárja visszautasította az EPP testületi döntését, és egy teljesen külön forgatókönyv szerint dolgozik. A magyar miniszterelnök kiemelte, hogy Olaszország, a V4-ek és az Európai Néppárt döntése mellett kitartó néppárti miniszterelnökök viszont egységesen szembefordultak ezzel a "merkeli magatartással" és megakadályozták, hogy Timmermansból bizottsági elnököt csináljanak.

"Miután kiderült, hogy nincs meg a szükséges többség, (...) felfüggesztették az ülést. Most mindenki ül, spekulál és egyezkedik, és várja a holnapi folytatást" – értékelt Orbán Viktor.

Hangsúlyozta, hogy a V4-ek azért is utasítják el Timmermanst, mert ő egy ideológiai harcos és harcot folytat mindenki ellen, aki az ő gondolkodásától különböző módon látja a világot. Ez pedig olyan megosztottságot hozna be az Európai Unióba, ami egy kelet-nyugat megosztottsághoz vezetne, és az Európai Uniónak óriási gondokat jelentene majd – emelte ki.

Timmermanst az európai egység szempontjából rossz jelöltnek nevezte Orbán Viktor, aki világossá tette: ezért helyette egy olyan jelöltet szeretnének, "aki a kelet-nyugat együttműködés, a hídépítés és a kompromisszumépítés mestere".

"Egy jó bizottsági elnököt akarunk adni az uniónak, ezért harcol a V4, ezért harcolnak az olaszok, ezért harcolnak a néppárti miniszterelnökök"

- mondta.

A miniszterelnök szerint ez azért nem egyszerű, "mert – mióta 30 éve itt forgolódok az európai politikában – először látok olyat, hogy az EPP legnagyobb pártja és legnagyobb kormányának a feje, a német kancellár nyíltan szembemegy a néppárt demokratikus testületi döntésével".

Orbán Viktor elmondta, a néppárt parlamenti képviselőcsoportja Strasbourgban gyülekezik, hogy megvitassa a helyzetet. "Kifejezetten remélem, hogy az Európai Néppárt képviselőcsoportja egy világos üzenetet küld nekünk, hogy milyen pozícióért harcoljunk, és remélem, hogy ez a pozíció nem a parlament elnöke, hanem a bizottsági elnöki pozíció lesz" – közölte a magyar kormányfő. Orbán Viktor szerint ehhez két dolog szükséges: egy erős parlamenti háttér, "amelynek létrejötte kétesélyes", valamint egy pártalapon és földrajzi alapon is elfogadható csomag.

Úgy folytatta: "erre van esély, négy-öt csomag fut egymással párhuzamosan már most, pedig csak néhány órája függesztettük fel a tanácskozást". "Egész este és éjszaka dolgozni fogunk és szerintem reggelre lesz egy kompromisszumos javaslat, amely mindenkinek kielégítheti az igényeit" – mondta.

A V4-ekre térve arról beszélt, hogy "egy fantasztikus bravúrt hajtottak végre", mert bár a négy ország vezetője négy különböző pártcsalád tagja, és mind a négy politikai csoport egymással vitában állt, a visegrádi négyek végig egységesek tudtak maradni.

"Ez azt mutatja, hogy a V4-es kötődés ma már erősebb, mint a hagyományos pártkötődés. Ez jó jel a jövőt illetően, és biztos, hogy holnap is együtt fogunk maradni" – szögezte le Orbán Viktor.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
Eltér a liberális demokráciától. Mi lehet az? Diktatúra! Köszönjük hogy 9 év után maga Orbán ismeri be.
Csak az a kérdésem: az ország miért néma? Miért nem érdekli őket semmi?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tulipan
@verőce21: Gondolod, hogy Ő majd kellően kinyalja OV seggét???
tudode
Vajon milyen AJÁNDÉKOT vitt Prágába annak érdekében, hogy EGY KÖVET FÚJJANAK vele még az/azok is akik már hangot adtak annak, hogy ne POFAGOLJON BELE más ország életébe
.

---- Orbán Viktor a forrongó Prágába utazott
.
www.portfolio.hu/gazdasag/orban-viktor-a-forrongo-pragaba-utazott.329453.html
.
Például:
.
----- Szlovén Orbán-karikatúra miatt tiltakozik a kormány
.
24.hu/kulfold/2019/04/25/szlovenia-orban-viktor-szuverenitas-sajtoszabadsag/
.
index.hu/kulfold/2019/04/05/orban-karikatura_szlovenia_mladina_tiltakozas/
.
Igaza lehet Seres püspöknek, amikor 2005-ban tanúságot tett a vásott kölök hitéről, hogy "HUNCUT AZ EMBER AMÍG MOZOG"!!!
.
Hogy is van ez a V/4 összezárkózás azzal, aki valójában hazájában ALKOTMÁNYOS VÁLSÁGOT, és egyéb válságot vezényel!
Jozefina
"aki ideológiai harcos, aki semmilyen másságot nem fogad el, a sajátjától és a liberális demokráciától eltérő semmilyen nézetet nem tolerál, és rá akarja erőszakolni a saját felfogását minden uniós tagállamra"
Ezt mondja orbán??? Teljesen saját magára illik a szöveg!!! Erre mondják, hogy más szemében a szálkát a sajátjában a gerendát sem látja meg???
tulipan
Valóban igy igaz! Csak éppen olyan mértéktelenül csepeg a mérhetetlen GŐGTŐL, hogy ezt a tényt NEM hajlandó tudomásul venni!! Most megkönnyebbúlt, mert azt képzeli, hogy majd egy nővel könnyebben elbánhat! Nem hiszem, hogy egy férfivilágban ilyen pozícióba eljutott 7 gyermekes, hölgy meghatódna, a hülye kézcsókjaitól!!!
hirklikk.hu/kozelet/orban-marginalis-szerepet-jatszik-brusszelben/352096/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.