A koronavírus magyarországi terjedése miatt lemondja az ellenzék a március 15-i eseményét jelentették be az ellenzéki pártok a szerkesztőségünknek is elküldött közös közleményükben. Mint írják: az ellenzéki pártok a héten jelentették be és hirdették meg “Hol a szabadság, ott van a haza!” című közös március 15-i megemlékezésüket. Azóta azonban kiderült: a koronavírus egyre nagyobb kockázatot jelent Magyarországon is. A tájékoztatások alapján jelenleg 5 koronavírusos betegről tudunk az országban. Az operatív törzs a mai nap folyamán a március 15-i rendezvények lefújását javasolta. Az ellenzéki pártok ezért az érdeklődők egészségének védelme érdekében közösen úgy döntöttek, hogy lemondják a március 15-i közös ellenzéki megemlékezést - zárul a közlemény. Karácsony Gergely ezzel egy időben posztolta ki, hogy úgy döntöttek, nem tartják meg a városházi ünnepi rendezvényt sem. „Nincs fontosabb a budapestiek biztonságánál, egészségénél. Bízom benne, hogy mihamarabb sikerül...
Az ellenzék is lefújta a március 15-i közös ünnepséget a koronavírus miatt
Forrás:
nyugatifeny.hu
Feltöltő: Rockxy
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- „Agyonnyert meccs volt, nem a jobb csapat győzött” – Márton Gábor kifakadt a vereség után
- Egyetlen sokkoló képen, mit okozott a párizs feletti légtérzár, amit az olimpiai megnyitó miatt rendeltek el
- Katasztrofális körülményekről panaszkodnak az úszók
- Lady Gagát még megvárta az eső a párizsi olimpia megnyitóján, utána viszont elkezdett szakadni, de ez senki kedvét nem tudta elvenni
![Lázár János elnézést kért, és nagy bejelentésekkel készül augusztusban](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/lazar-janos-mti-mathe-zoltan.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 21:48
Lázár János elnézést kért, és nagy bejelentésekkel készül augusztusban
![Végre valami nálunk olcsóbb, mint a szomszédos országokban – Irigykedhetnek ránk](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/benzinar-02.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 21:30
Végre valami nálunk olcsóbb, mint a szomszédos országokban – Irigykedhetnek ránk
![Semjén Zsolt jót humorizált a nem működő kórházi klímákon, aztán hozzátette: "a magyar betegek élete nagyon fontos dolog"](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/semjen-zsolt-mti-veres-nandor.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 20:59
Semjén Zsolt jót humorizált a nem működő kórházi klímákon, aztán hozzátette: "a magyar betegek élete nagyon fontos dolog"
További ajánlatok
![Virágzik a drogbiznisz Magyarországon – Újabb két helyszínen kattant a bilincs a drogkereskedők csuklóján](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/letartoztatas-rf.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 16:57
Virágzik a drogbiznisz Magyarországon – Újabb két helyszínen kattant a bilincs a drogkereskedők csuklóján
![Kokaincsempészt fogtak Röszkénél a pénzügyőrök](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/nav.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 14:14
Kokaincsempészt fogtak Röszkénél a pénzügyőrök
![„VV Fanni vérző holtteste volt a csomagtartóban” – állítja a nyomozó – Újabb megdöbbentő felvétel került elő a gyilkosságról](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/vvfanni.jpg)
Szórakozás
- 2024. July 26., 08:43
„VV Fanni vérző holtteste volt a csomagtartóban” – állítja a nyomozó – Újabb megdöbbentő felvétel került elő a gyilkosságról
Új hozzászólás