Libanon fővárosában, Bejrútban kedd este történt robbanás, amelynek több ezer sebesültje és már száznál több halottja van. A robbanás a bejrúti kikötő körzetében történt, ott, ahol több robbanóanyag-raktár – más források szerint vegyianyagraktár – található. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek. A robbanás oka egyelőre ismeretlen.

Már legalább 100 halottja és 4000 sebesültje van annak a robbanássorozatnak, amely kedden lerombolta a libanoni főváros, Bejrút épületeinek jelentős részét. A robbanás oka egyelőre nem ismert, de feltételezések szerint egy tűzijátékraktár, illetve egy 2700 tonna ammónium nitrátot őrző raktár kigyulladása vezethetett egy kisebb, majd egy nagyobb robbanáshoz.

A pusztításról készült egy drónfelvétel is, amelyen jól látható, hogy a detonáció helye, a bejrúti kikötő, gyakorlatilag megsemmisült – szúrta ki a 24.hu.

Megsérült a magyar követség épülete, de magyar érintettről nem tud a KKM

A bejrúti robbanásban megsérült a magyar követség épülete, magyar érintettről azonban nem tud a Külgazdasági és Külügyminisztérium, segítséget eddig senki sem kért – írta közösségi oldalán a tárca tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerdán.

Menczer Tamás úgy fogalmazott: a minisztérium megdöbbenéssel értesült a pusztító libanoni robbanásról, és együttérzését fejezi ki az áldozatok családjainak és a sérülteknek, valamint Libanon mellett áll ebben a szörnyű helyzetben.

A nagykövetség kapcsolatban van a helyi hatóságokkal. A követség épületében álmennyezetek szakadtak le és ablakok törtek be, ahogy több munkatársuk lakásán is

- közölte az államtitkár.

Kollégáik jól vannak, készek arra, hogy szükség esetén segítsék a magyar állampolgárokat – tette hozzá.

Libanon fővárosában, Bejrútban kedd este történt robbanás, amelynek több ezer sebesültje és már száznál több halottja van. A robbanás a bejrúti kikötő körzetében történt, ott, ahol több robbanóanyag-raktár – más források szerint vegyianyagraktár – található. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek. A robbanás oka egyelőre ismeretlen.

Forrás: 24.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.