Hiába szerepel most már a tajszám is az oltásra behívó SMS-ekben, a Telex olvasóinak beszámolói szerint az adatszinkronizálási problémák még nem oldódtak meg maradéktalanul.

A jelek szerint továbbra is tart az oltási káosz, a 1818 szinte használhatatlan

Fotó: pixabay.com

A Telex egyik olvasója számolt be arról, hogy kedden kapott behívó SMS-t, de abban nem a saját tajszáma szerepelt.

Több olyan beszámoló is érkezett szerkesztőséghez, amely szerint

a 1818-as telefonszámon azok sem tudtak adatot egyeztetni vagy érdemi információt megtudni, akiknek sikerült épp jókor telefonálniuk, és tudtak beszélni ügyintézővel.

Ezen a nagyon fontos számon az oltásról lehetne érdeklődni, azonban annyian próbálkoznak ezzel, hogy szerda délelőtt ismét hiába hívtuk többször is, mindig csak egy gépi hang közölte, hogy épp nem tudnak ügyintézőt kapcsolni – írja a portál.

Jelentkezett olyan 60 év alatti krónikus beteg is a Telexnél,

* aki kedden megkapta a behívó SMS-t a tömeges, oltóponton történő oltásra, miközben ugyanezen a napon a háziorvosa is megkereste, hogy nála kaphat oltást;

* aki úgy kapott kedden újra behívó SMS-t, hogy már múlt hétvégén elment, és megkapta az első adagot.

Forrás: Telex 

Címlapkép: pixabay.com

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

1984
Talán a 666-os előhívóval jobban működik...
Dr.Doktorovics trinitron dr.
Mára voltam berendelve oltásra, de jött az értesítés, nem érkezett meg. Akkor tényleg nincs káosz
1984
Csak Pfizer - semmi más !!!

(persze én nem oltatom be magam ezzel sem, mert nekem elveim vannak, amihez köröm szakadtáig ragaszkodom)

Fejlődés?
5G?
Virtuális baromság?
Bitcoin?
Elektromos önvezetés?
Mars-expedíció?
Meg a kis faszom!

Inkább hagysz meghalni embereket - minden ember egy egész világ !!! - az álfejlődésért?

A Mars- expedíció, miben szolgálja a földön lévő problémák megoldását?
Idegen bolygóra vágysz, ahol jobb lesz?
SOHA SEHOL nem lesz jobb, amíg egy érzéketlen gyűlölködő geci az ember!

Én felmegyek a Marsra, de az első dolgom az lesz, hogy meghekkelem a levegőellátást, és akkor nektek annyi - marsi parasztok !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.