Három-négy éven belül megszüntetik az A-, és a B-osztályú Mercedesek gyártását – jelentette be a Handelsblatt hétfőn.

A Mercedes több típusát is megszünteti, Magyarországon is leáll a gyártásMTI Fotó: Ujvári Sándor

A német üzleti lap bennfentesekre hivatkozó beszámolója szerint a Mercedes-Benz csoport döntött a középkategóriás autókból álló kínálatának szűkítéséről. Úgy határoztak, hogy megtartják a CLA Coupé, a CLA Shooting Brake, a GLA és a GLB modellcsaládot, az A-, és a B-osztályt pedig három-négy éven belül kivezetik.

A német járműgyártó csoport vezetője, Ola Källenius már májusban bejelentette, hogy szűkítik a középkategóriás kínálatot, és a márka „lényegét” jelentő luxuskategóriára összpontosítanak.

A B-osztály felszámolásáról nem volt vita. Az értékesítés évek óta elmarad a célszámoktól, és – amint a Handelsblatt egyik forrása fogalmazott – a minivan szegmens eleve „halott”. Az A-osztály megszüntetésének tervét és a mennyiség helyett a legdrágább autókra és alacsonyabb értékesítési darabszámra összpontosító stratégiát viszont sokan bírálják.

A gazdagok és szépek világa első pillantásra izgalmasnak tűnik és mesés hozamokat ígér de a termékpaletta szűkítése, a zsugorodás igen kockázatos

– mondta a lapnak az egyik legtekintélyesebb német ágazati elemző, Ferdinand Dudenhöffer, a duisburg-esseni egyetem (UDE) autóipari kutatóintézetének (Center Automotive Research – CAR) vezetője.

A járműveket egyre nagyobb teljesítményű számítógéppel, operációs rendszerrel és nagy hatótávolságú akkumulátorral szerelik fel, a méretgazdaságosság pedig minden eddiginél fontosabb – fejtette ki a szakértő, rámutatva, hogy egy szoftvert egyszer kell kifejleszteni, és „gyakorlatilag zéró költséggel” lehet sokszorosítani.

Ebből a nagy volumenre, vagyis az értékesített gyártmányok magas számára koncentráló gyártók hasznot húznak, a Mercedes viszont „jelentős mértékben elveszítené költségelőnyeit” – mondta az elemző.

Ola Källenius szerint viszont a Mercedes-Benznek nem a kocsikat tömegesen gyártó cégekkel kell versenyeznie. A vállalatot 2019 óta vezető szakember felül is vizsgálta elődje, Dieter Zetsche célkitűzését, miszerint évente hárommillió gépkocsit kell értékesíteni. Az új cél évi 2,5 millió, méghozzá más termékösszetétellel.

A tervek szerint a kompakt autók értékesítése az évi 570 ezer körül marad, míg a felső középkategóriában (C-osztály, EQC, E-osztály) jelentősen növelik, a legdrágább modellcsaládoknál (EQS, Maybach, AMG) pedig nagyságrendekkel, 60 százalékkal emelik az értékesítést – írta a Handelsblatt.

Kiemelték, hogy az A-osztály megszüntetése korszakfordulót jelent,

hiszen ez a modellsorozat a Mercedes-Benz legkelendőbb terméke Európában, és a Volkswagen Golf, a Skoda Octavia, a Toyota Corolla és a Ford Focus mellett a legnépszerűbb kompakt autó a kontinensen.

Az új stratégia alapján azonban úgynevezett világautókat kell gyártani, vagyis olyan kocsikat, amelyek az összes nagy piacon, Európa mellett az Egyesült Államokban és Kínában is beválnak. Az A-osztály viszont "túlságosan európai", máshol nem kellően népszerű, ráadásul nem eléggé jövedelmező, a növekedési kilátások pedig nem jók, hiszen már „a fél világ városi terepjáróval (SUV) jár” – írta a Handelsblatt.

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyar1
Minden termékben, autóban és egyebekben szarják a kínt a gazdagok miközben a bolygó felgyorsulva a vesztébe rohan.
jesz
az amerikai mercik olyan nagyok, mint egy hadihajó...ott eladhatalan az A B osztály.

A piackutatók jelzése alapján döntöttek...hiába no...nem mi vagyunk a célközönség...
Yoda69
@magyar1: A bolygonak semmi baja nem lesz meg nehany milliard evig. Ez nem mondhato el a rajta elo emberisegrol.
magyar1
@Yoda69: Csak az élőlények halnak ki - valóban.
Toller Béla
Képzelem, a kakadu most ráfja a kövér nahuszát idegességében ! Itt gyártják-e majdan az új kocsikat, vagy elviszik egy nyugodtabb helyre ? Egyrekevesennet tudunk adni egy modern gyártótelepnek !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.