Főleg az Alföld déli és keleti, valamint a Dunántól délkeleti, déli részein lehet csapadék, de a nap folyamán egyes területeken akár 31 fok is lehet.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint kedden a sok napsütés mellett már kevesebb lesz a gomolyfelhő.
Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO
A reggeli órákban az Alföld keleti felén néhol egy-egy zivatar még nem kizárt, majd napközben főként a Dunántúl délkeleti, déli végében, illetve az Alföld déli részén pattanhat ki helyenként zivatar, amelyhez intenzívebb csapadéktevékenység (> 10-25 mm), erős széllökések és apró szemű jég társulhat. Az északi, északkeleti szél olykor megélénkül. A hőmérséklet kora délután 26, 31, késő este 17, 23 fok között valószínű.
Zivatarveszély miatt a meteorológiai szolgálat elsőfokú figyelmeztető előrejelzést adott ki Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, valamint Tolna, Baranya és Somogy megyékre.
Kedd éjjel a felhők nagy része összeesik, ugyanakkor elsősorban a Dunától keletre kisebb körzetekben továbbra is lesznek felhős területek. A csapadék éjszakára jellemzően megszűnik. Az északkeleti szél az északkeleti megyékben olykor megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 18 fok között várható, ugyanakkor a hidegre hajlamos tájakon pár fokkal hűvösebb is lehet.
Szerdán gomolyfelhős napos idő várható, de emellett napközben nyugat felől fátyolfelhők sodródnak fölénk. Általában nem lesz csapadék, de az északnyugati tájakon a nap második felében nem zárható ki záporeső. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, néhol erős lökések. Délután általában 25, 30 fok körül alakul a csúcshőmérséklet, délkeleten számíthatunk a magasabb értékekre.
Új hozzászólás