Bese Gergő atya: A csend napja

„Amikor elmúlt a szombat…” (Mk. 16,1) az asszonyok a sírhoz mentek – ezzel a mondattal kezdődik a húsvéti vigília evangéliuma. A szombat, a zsidók ünnepe, Jézus sírban nyugvásának napja. A csend napja. A 21. század embere, aki állandó mozgáshoz, vibráláshoz van szokva, nagyon nehezen tud mit kezdeni a nagyszombattal. Nem történik semmi. Béke van és várakozás. A csend mellett az asszonyok fájdalmat éreztek és a félelem is átjárta őket: vajon rájuk is az a vég vár, mint a Mesterre? Mi lehetett a rosszabb: félni a haláltól vagy élni a bizonytalanságban? Az elmúlt esztendők tükrében valahogy jobban megértjük az asszonyok érzéseit. A mi életünknek is része lett a félelem, a bizonytalanság. A vírus láthatatlan ellenségként tört ránk és napról napra szakította el tőlünk ismerőseinket, barátainkat és azt a bizonytalanságot sugallta, hogy talán én vagyok a következő? Engem dönt le a lábamról? Ma még itt vagyok, pár nap múlva már az Isten színe elé állok? A vírust követően pedig a háború...