Feszültek a viszonyok Ferencvárosban, ahol a helyi vezetés állítása szerint meg akarják buktatni a kerület polgármesterét, Baranyi Krisztinát – hozta le a Telex.

„Nem lehet másra gondolni, mint hogy szeretnének megbuktatni” – Baranyai félti a helyét Ferencváros elején

Fotó: Karácsony Gergely/Facebook

A IX. kerület polgármestere, Baranyi Krisztina, számos sikertelen előterjesztést követően azt állítja, hogy szándékosan szabotálják a munkáját.

Az Ecseri felújításra vonatkozó tervek mellett a költségvetés elfogadásában is ellentétek merültek fel, és ezek az élesedő hatalmi harcok még fejfájást okozhatnak az újrainduló Baranyinak, különösen, hogy az MSZP és a DK még nem állt be mögé.

Az Ecseri úti metrómegálló felújítása körüli vita már decemberben megkezdődött, pedig a beruházás a tervezés után akkor startolhatott volna, ha megemelik a költségkeretét, de az MSZP–DK-szövetség képviselői mellett, Jancsó Andrea momentumos képviselő is túlzott drágulásról beszélt.

Végül januárban a képviselők másodjára is leszavazták az emelést, hiába sürgette a beruházás elindítását Baranyi oldalán Karácsony Gergely főpolgármester is.

A Telex megkereste Baranyait az ügyben, és szerinte hiába állítják a képviselők, nem a költségek emelkedése áll az elutasítás háttérében, hanem politikai és hatalmi megfontolások.

„A közelgő választásokat is figyelembe véve nem lehet másra gondolni, mint hogy szeretnének megbuktatni”

– írta válaszában.

Az MSZP és a DK még nem döntött arról, hogy támogatják-e Baranyi újraindulását a választásokon. Először Baranyi indításáról egy 2019-es előválasztáson döntöttek, ekkor az összes ellenzéki párt őt támogatta. Újraindulási szándékának bejelentése után ismét többen beálltak mögé: a Kétfarkú Kutyapárt mellett az LMP, a Momentum is őt támogatja, korábban pedig erről nyilatkozott a Párbeszéd-Zöldek is.

Forrás: Telex

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Ha bármilyen úton-módon el tudja érni, hogy el tudjon indulni a Polgármesteri választáson, én biztos vagyok benne, hogy újra őt választják meg...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pusztai
hugy én mé is szidom ezt a lepra ellenzéket má nem is tom!
elfelejtettem!
ja megvan!
SZARHALOM!
Béla333
Az ellenzék vezető erejének nem kellenek azok a jelöltek akikben bízni tudnak a választók? Majd a Feri meg a Klára asszony eldönti, hogy nekik ki a megfelelő jelölt, aztán odalökik a választók elé és a DK fanatikus sereg elkezdi üvölteni, hogy rájuk kell szavazni, különben a maffia szekerét tolod..??!!
FitesZoltan
Na hellósztok pindúr balfék -balmacikák-!
Kicsit bele olvastam a tündérmesékbe illő kommentjeitekbe.

Érdekes, ahogy károgtok, hogy ide haza rossz ez meg az.

Mi most kaptunk nagy megemelkedésű tanári fizetést, ezt utólag is köszönöm a kormányunknak. Áldja meg az Úr Orbán Viktorunkat érte!

És csak, hogy a ködből is egy kis világosság legyen:

Tudtommal a sok rosszért bizony az itt is oly sokszor emlegetett liberális Gyurcsány féle kommunista bal oldal a maximálisan felelős ->

Tudtommal pontosan ezek a magyarellenes nemzetárulók azok, akik az európai parlamentben az mellet kampányolnak, hogy Magyarországra ne lehessen a törvényben előírt pénzeinket hazahozni, és így azt ne lehessen az embereknek szétosztani.

Kérlek balfék aprócskák, javítsatok ki ha tévednék.

Egyedül Orbán és Toroczkai erősödő közössége akar jót és pénzt hozni haza.

Kérlek balfék aprócskák, javítsatok ki ha tévednék.

És soha ne feledjük a tényeket sem:
Kevesebb baloldali disznó == Nagyobb magyar jólét/nyugalom/szabadság. Nekünk, és a környező szomszédainknak egyaránt.
Pusztai
Nagyon kilóg a lóláb, hogy varászütésre több aktív országrontó hazaáruló fidesz troll jelent meg, pedig megvolt a Propinak az 5-10 saját kitermelt házi trollja.
Erősítés érkezett központi parancsra a Lendvai utcából??
Pusztai
GKI szerint már leestünk az EU legaljára Bulgária is kanyarban előzött.
Minél nagyobb a szar annál több fidesz troll jelenik meg.
Pálinkás Pál
@FitesZoltan: te melyik köcsög vagy új néven..?...talán te vagy siki..?..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.