Úgy, ahogy a Momentum elnöke pártfogol egy párkapcsolati erőszakban élő politikusnőt, vélhetően nem támogat senki: azonnal belerúgott a volt igazságügyi miniszterbe.
Donáth Anna részletet tett közzé a Varga Judittal folytatott 2020-as vitájukból. A felvételen az akkor még igazságügyi miniszter arról beszél, hogy Polt Péter nem Fidesz tag, és az ügyészség teljesítményét nemzetközi statisztikák ismerik el, írja közleményében a Momentum.
„Varga Judittal 2020-ban vitáztam a jogállamiság helyzetéről, és szembesítettem azzal, hogy az ügyészséget a Fidesz irányítja. Akkor valahogy mást mondott Polt Péterrel kapcsolatban, mint a nemrég nyilvánosságra került hangfelvételen.
Ne kerteljünk: nyíltan a szemembe hazudott”
– kommentálta a felvételt Donáth Anna.
A Momentum elnöke szerint Varga Juditnak az ország ellen elkövetett bűnei, és a Varga Judit ellen elkövetett családon belüli erőszak egymástól teljesen függetlenek.
„Varga Judit tevőlegesen részt vett a magyar jogállamiság felszámolásában. Ettől még lehetett a Magyar Péter által elkövetett párkapcsolati erőszak áldozata, és magánvéleményem szerint valószínűleg az is volt.
Emberként, nőként együttérzek vele a magánéleti nehézségeiben. De ennek semmi köze, és nem von le semmit a bűneiből, amit a magyar emberek, a magyar demokrácia és jogállam ellen elkövetett.
A hangfelvétel egyértelműen bizonyítja, hogy pontosan tudta, hogy maffiaállamot működtet, és sorozatosan hazudott erről a magyar közvéleménynek. Például ezen az ominózus vitánkon, amikor szembesítettem az igazsággal négy évvel ezelőtt – írja Donáth Anna.
17 hozzászólásarrow_drop_down_circle
ezerrel kiderült, Juciúr régóta ismerten hazudós.
akkor hogyan lenne hihető a férjverés?
ja úgy, ő verte Petit, amire megint csak vannak jelek.
gyermek felügyelet nem lehet abuzàló szülőnél ezt bíróság állapítja meg, ikyen nincs, semmi sem igazolja Peti 1* is ütött.
Juciur azonban nyilvános fellépéseivel bizonyította, nagyon hazudós és erőszakos .
szóval???
csak ennyi
barátilag
J.L.
Kék nefelejcs.
Benyalok, hogy
El ne felejts!
Új hozzászólás