A szlovákia Új Szó a tábor közéleti programja keretében július 20-ára szervezett egy pódiumbeszélgetést, amelyre a magyarországi ellenzéki vezetőt, Magyar Pétert és a szlovákiai ellenzéki politikust, Grendel Gábort hívta meg.

Kitiltották Magyar Pétert egy ifjúsági táborból
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A lap ismerteti, a beszélgetés témája az ellenzéki politizálás lehetőségei lett volna, amibe mindkét vendég beleegyezett.

A Gombaszögi Nyári Tábor szervezői azonban nem tették lehetővé, hogy ez a beszélgetés ebben a formában megvalósuljon.

„Magyar Péter mellé Grendel Gábor nem kellő paritás, ezt a programbizottság megvétózta, és csak olyan formában tudja a tábor befogadni, hogyha a státuszához illő releváns ellensúly vállalja a vitát”

– közölték a tábor szervezői a lappal.

A szervezők kifejezetten azt kérték, Grendel helyett magát Orbán Viktort, vagy legalább a Fidesz EP-képviselőjét, Deutsch Tamást hívják meg Magyar beszélgetőpartnereként. Deutsch viszont bevállalt már egy másik beszélgetést ezen a rendezvényen, így nem tudta az újabbat vállalni.

Ezt követően a rendezvény szervezői, Gál Kinga, Gyürk András, Győri Enikő fideszes EP-képviselőt említve, javaslatokat tettek arra, ki legyen Magyar vitapartnere.

Az Új Szó szerkesztőségének vezetése azonban úgy látta, a rendezvény szervezői által tett ezen javaslatoknak már nincs értelme, az ilyesmibe már nem mennek bele, inkább lemondták az összes rendezvényüket.

Forrás: ujszo.com

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pegero
"Kitiltották Magyar Pétert egy ifjúsági táborból"
Ez így szó szerint hazugság! Tessék elolvasni a cikket és megfelelően értelmezni!
ujszo.com/kozelet/gombaszogi-veto-a-magyar-peter-grendel-gabor-vitara
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@Őrnagy: @Pegero: köztetek fidnyákok között mindenki a ti szegényes szellemi kategória? :)
szegény dagi...
csak úgy....
@Pegero: erre a cikkre ma hányadszor onanizálsz, te szeleburdi moslékos kanál? :)
Pegero
@csak úgy...: @nem csak húgy hanem szar is...: Közöd???
csak úgy....
@Pegero: szerencsémre hozzád semmi, te beteges moslékos dézsa! :)
csak úgy....
@KisTehen: semmi, csak te itt a nagy nyilvánosság elött szopod a @Pegero: farkát ! :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.