Józsefvárosi álmok

Józsefvárosban nőttem fel, s akárhogyan alakult is az életem, attól a patinás bérháztól, ahol éltem, nem váltam meg soha. Ma is a gyerekkori lakásomban írok, találkozom a barátaimmal, s innen nézem szűnni nem akaró ámulattal a várost: a Kálvin téri templomtornyokat, a Gellért-hegyet, a Várat, az Iparművészeti Múzeum kupoláját.

Józsefváros polgármester választásra készül. Komássy Ákos, a fiatal szocialista jelölt a kerületi nyomornegyedek felszámolását, a közbiztonság megerősítését, az iskolai szegregáció megszüntetését és a helyi közélet felpezsdítését tekinti a legfontosabbnak. Nem lesz könnyű dolga, ha ő nyeri a választást. Mert hiába változott rengeteget Józsefváros az elmúlt évtizedekben, még ma is az egyik legellentmondásosabb kerület, s politikus legyen a talpán, aki megbirkózik a roskatag kerületrészek felújításának roppant feladatával, a multietnikus együttélésből fakadó feszültségekkel, a helyi szegénységgel, a múlt sokrétű örökségével és a jelen vaskos pesszimizmusával. Mintha több város élne itt szorosan egymás mellett. Különböző szubkultúrák és társadalmi csoportok, melyeket többnyire egyetlen utca választ el egymástól, vagy még utcányi távolság sem, csupán egy láthatatlan határ, amelynek meglétét csak a szociológus regisztrálja, noha minden lakó a bőrén érzi. Szegénység és polgári jólét, múltidéző városrészek, és modern, felújított szegletek, nagycsaládosok és magányos öregek – sok külön világ él itt egymás közvetlen szomszédságában. Olykor békében, olykor haragban. A körfolyosós bérházak az utcai fronton húzódó elegáns polgári otthonaikkal, és a hátsó, „cselédlépcsőházból” nyíló udvari lakásaikkal a kettészakított társadalom pontos építészeti lenyomatai. A körfolyosón azonban a ház lakói társadalmi rétegtől és hovatartozástól függetlenül találkoznak, a háziasszonyok tereferélnek, a gyerekek együtt játszanak, kis térben mozognak mindannyian, közös életük is van tehát, ha akarják, ha nem. És a lelakott panellakásokban is, ahol ez a fajta közösség már rég’ nem létezik, a lépcsőház bűzlik, az üvegeket betörték és a liftek nem működnek, a bejárati ajtók mögött a házilagos szépíteni akarás mégiscsak élhető világot teremt.

A múlt a fák gyökerei alatt kezdődik. Ez feltétlenül igaz egy olyan öreg kerületre, mint Józsefváros. Jó ég tudja, mi minden került elő a föld alól a részleges rehabilitáció során: edények, lövedékek, kulcsok, képek, gyerekjátékok. Régvolt életek maradványai  a felszín alatt, miközben fent, a felújított városrész utcáin vidáman zajlik a mindennapi élet, a kávézókat, üzleteket és divatos vendéglőket bármely világváros elegáns negyedébe beleképzelhetjük. Néhány száz méterre azonban szegénynegyedek húzódnak, ahol többségükben cigányok nyomorognak, munka nélkül, gettóba zártan. A Magdolna- és az Orczy-negyed, a Ganz telep és a Práter utca omladozó házainak lakóit akkora távolság választja el a polgári belső-Józsefvárostól, mint Makót Jeruzsálemtől. Józsefváros életrajzi regényében benne van az ország egész modernkori történelme, a magyar polgárosodás és a demokratizálódási törekvések, de a széthúzás és a gettósodással együttjáró szegénység története is.

Józsefvárosinak lenni mindig többet jelentett, mint egyszerűen egy pesti kerületben lakni. Iparos öntudat, polgári tisztesség, költészet és álmok, kispolgári belenyugvás  és értelmiségi lázadás, Kosztolányi, Krúdy, Mikszáth, Reviczky, Babits és Bródy reminiszcenciák, a Pál utcai fiúk és az 1956-os forradalom emlékei - ez mind Józsefváros.

Nos, ezzel a történelmi örökséggel, ezzel a lepusztultsággal, az itt élő sokszínű, gyakran békétlen közösséggel kellene kezdenie valamit az új polgármesternek. Józsefváros lakói nem számítanak monumentális változásra, álmaik a földön járnak. De ki akarnak szabadulni a mindennapok kínzó szorításából, egy kaotikus világban rendre és biztonságra várnak, újra élvezni akarják a kerület egykor volt diszkrét eleganciáját, s büszkék lenni arra, hogy józsefvárosiak. Arra fognak szavazni, aki érti ezt, s képesnek mutatkozik rá, hogy élhetőbb életet teremtsen ebben a nyugtalan városrészben, a különböző kultúrák keresztezési pontján.

(A szerző szociológus, író, politikus)