A Kentucky amerikai szövetségi államban tartott kormányzóválasztás vesztese, Matt Bevin republikánus politikus egy hét után elismerte a vereségét.

Bevin (amerikai idő szerint) szerdai sajtókonferenciáján jelentette be, hogy elismeri demokrata párti vetélytársa, Andrew Beshear győzelmét, mert – mint fogalmazott – "a lehető legjobbat akarja Kentuckynak".

"Nem vitatom tovább a voksokat" – mondta, és egyúttal jókívánságait fejezte ki Beshearnak. Hozzáfűzte: már dolgoznak a hatalomátadás részletein. A volt kormányzó leszögezte: Kentucky "politikai és más értelemben is átmeneti időszakban él, a változás földrengésszerű volt, és ez jó dolog".

November 5-én Mississippiben és Kentuckyban tartottak kormányzóválasztást, s míg a déli Mississippiben a republikánus jelölt, Tate Reeves győzött, addig Kentuckyban a republikánus Bevin 0,3 százalékkal alulmaradt. A politikus azonban nem ismerte el vereségét, és a voksok újraszámlálását kérte. "Ez nagyon, nagyon szoros verseny, nem adjuk meg magunkat könnyen" – jelentette ki akkor Bevin, akit az amerikai lapok az Egyesült Államok legnépszerűtlenebb kormányzójaként írtak le.

A szavazatok újraszámlálását a helyi választási bizottság november 14-én, azaz csütörtökön kezdte volna meg, Matt Bevin azonban még ennek megkezdése előtt elismerte vereségét. Amerikai lapjelentések szerint republikánus párttársai nyomásának engedett.

Az új kormányzót december 10-én iktatják be hivatalába.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.