„Igazam volt” – mondja a professzor, aki azt állította, a járvány magától megszűnik 70 nap alatt. Mostani kijelentését is sokan kritizálják. Most azt mondja, a történtek őt igazolják, és a „hisztéria”, amit maga körül tapasztalt, szerinte ugyanolyan fertőző, mint maga a vírus. Most arról beszélt, hogy szerinte spekuláció azt állítani, hogy lesz második hullám. Nadav Davidovitch, a Ben-Gurion Egyetem közegészségügyi iskolájának igazgatója szerint Ben-Israelnek nincs igaza, mert például Svédország esetében nem állnak meg a számai, ott nem csökkent a vírus terjedése. A matematikus azt sem tisztázta pontosan, hogy mikortól kell számítani a napokat. Izrael esetében az első ismert esettől számolt, ugyanakkor más országoknál előfordult, hogy csak onnantól számolt, amikor már jelentős volt az esetek száma. Szerinte érdemes az első száz fertőzött elérésétől számolni. Svédország március 6-án érte el a 100 esetet, és 40 nappal később, április 15-én 482 új eset volt, ami nem számít...
Izraeli matematikus: a második hullám csak spekuláció
Forrás:
neokohn.hu
Feltöltő: Rockxy
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Elázott zenészek, menekülő nézők, megalázott sportolók az olimpia nyitóünnepségén
- Fotón mutatjuk, mit okozott a párizsi légtérzár az olimpiai megnyitó alatt
- A Nyíregyháza nyerte az újoncok csatáját az NB I első fordulójában
- Egyenlőség, Eurovízió, lézershow – Párizs új szintre emelte az olimpiai nyitóünnepségek show-ját
![Lázár János elnézést kért, és nagy bejelentésekkel készül augusztusban](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/lazar-janos-mti-mathe-zoltan.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 21:48
Lázár János elnézést kért, és nagy bejelentésekkel készül augusztusban
![Végre valami nálunk olcsóbb, mint a szomszédos országokban – Irigykedhetnek ránk](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/benzinar-02.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 21:30
Végre valami nálunk olcsóbb, mint a szomszédos országokban – Irigykedhetnek ránk
![Semjén Zsolt jót humorizált a nem működő kórházi klímákon, aztán hozzátette: "a magyar betegek élete nagyon fontos dolog"](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/semjen-zsolt-mti-veres-nandor.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 20:59
Semjén Zsolt jót humorizált a nem működő kórházi klímákon, aztán hozzátette: "a magyar betegek élete nagyon fontos dolog"
További ajánlatok
![Virágzik a drogbiznisz Magyarországon – Újabb két helyszínen kattant a bilincs a drogkereskedők csuklóján](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/letartoztatas-rf.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 16:57
Virágzik a drogbiznisz Magyarországon – Újabb két helyszínen kattant a bilincs a drogkereskedők csuklóján
![Kokaincsempészt fogtak Röszkénél a pénzügyőrök](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/nav.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 14:14
Kokaincsempészt fogtak Röszkénél a pénzügyőrök
![„VV Fanni vérző holtteste volt a csomagtartóban” – állítja a nyomozó – Újabb megdöbbentő felvétel került elő a gyilkosságról](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/vvfanni.jpg)
Szórakozás
- 2024. July 26., 08:43
„VV Fanni vérző holtteste volt a csomagtartóban” – állítja a nyomozó – Újabb megdöbbentő felvétel került elő a gyilkosságról
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás