A közösségi platformok túlnyomó többségét nemcsak a tech- és az IT-világ minden rezdülését figyelő kevesek, hanem az átlagos felhasználók is ismerik, mindennapjaik szerves részévé vált a Facebook, a Twitter, a YouTube, az Instagram és a fiatalok körében már a TikTok is. Az ezeket ismertető cikksorozatunk elsődleges célja így az volt, hogy az adott platformok hátterét is részletesen meg tudjuk mutatni, feltárjuk, honnan és hogyan indult el sikertörténetük, illetve legalább hozzávetőlegesen segítsük abban, hogy képet lehessen alkotni ezek feltételezett jövőjéről. Egyáltalán nincs azonban kőbe vésve az, hogy az ember csak és kizárólag ezeket a platformokat használja, sőt legtöbbjüknek léteznek praktikus alternatívái is, amelyekre legalább próbaszinten érdemes ránézni. Most ezek közül fogunk bemutatni tíz plusz két felületet, amelyek képesek lehetnek kiváltani a közismert közösségi oldalakat.
Tíz közösségi oldal, ha már unod a Facebookot és az Instagramot
Forrás:
pcworld.hu
Feltöltő: Rockxy
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Katasztrofális körülményekről panaszkodnak az úszók
- Elázott zenészek, menekülő nézők, megalázott sportolók az olimpia nyitóünnepségén
- Lady Gagát még megvárta az eső a párizsi olimpia megnyitóján, utána viszont elkezdett szakadni, de ez senki kedvét nem tudta elvenni
- Fotón mutatjuk, mit okozott a párizsi légtérzár az olimpiai megnyitó alatt
![Lázár János elnézést kért, és nagy bejelentésekkel készül augusztusban](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/lazar-janos-mti-mathe-zoltan.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 21:48
Lázár János elnézést kért, és nagy bejelentésekkel készül augusztusban
![Végre valami nálunk olcsóbb, mint a szomszédos országokban – Irigykedhetnek ránk](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/benzinar-02.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 21:30
Végre valami nálunk olcsóbb, mint a szomszédos országokban – Irigykedhetnek ránk
![Semjén Zsolt jót humorizált a nem működő kórházi klímákon, aztán hozzátette: "a magyar betegek élete nagyon fontos dolog"](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/semjen-zsolt-mti-veres-nandor.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 20:59
Semjén Zsolt jót humorizált a nem működő kórházi klímákon, aztán hozzátette: "a magyar betegek élete nagyon fontos dolog"
További ajánlatok
![Virágzik a drogbiznisz Magyarországon – Újabb két helyszínen kattant a bilincs a drogkereskedők csuklóján](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/letartoztatas-rf.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 16:57
Virágzik a drogbiznisz Magyarországon – Újabb két helyszínen kattant a bilincs a drogkereskedők csuklóján
![Kokaincsempészt fogtak Röszkénél a pénzügyőrök](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/nav.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 14:14
Kokaincsempészt fogtak Röszkénél a pénzügyőrök
![„VV Fanni vérző holtteste volt a csomagtartóban” – állítja a nyomozó – Újabb megdöbbentő felvétel került elő a gyilkosságról](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/vvfanni.jpg)
Szórakozás
- 2024. July 26., 08:43
„VV Fanni vérző holtteste volt a csomagtartóban” – állítja a nyomozó – Újabb megdöbbentő felvétel került elő a gyilkosságról
Új hozzászólás