Nem sikerült Klein Dávid első csúcstámadása a Mount Everesten, a hegymászó 8600 méteren, mintegy 250 méterrel a cél előtt visszafordult, magyar idő szerint szombaton hajnalban.
A SPAR Everest Expedíció tájékoztatása szerint azért döntött így, mert kifutott az időből, vagyis ha folytatta volna a mászást, nem biztos, hogy lett volna ereje utána visszatérni.
Fotó: sparexpedicio.hu
Klein Dávid, aki oxigénpalack nélkül akar feljutni a világ legmagasabb, 8848 méteres hegycsúcsára, és mászótársa, Ang Mingma serpa több mint 10 órás mászást követően, helyi idő szerint reggel 7-8 óra között fordultak vissza. Azért döntöttek így, hogy épségben, kockázatok vállalása nélkül le tudjanak jönni a hegyről – ismerteti az expedíció honlapja, amely szerint a mászók "a halálzónában nem tudták tartani a szükséges tempót, az utolsó néhány száz méter rendkívül nehéznek bizonyult az erősödő szélben, a mínusz 20 fokban és a ritka légkörben oxigénpalack nélkül".
Céljuk most az, hogy biztonságosan visszaereszkedjenek a 6400 méteren fekvő előretolt alaptáborig, majd lejjebb.
Klein Dávid korábban az MTI-nek elmondta: ha elsőre nem sikerül felérnie, még egyszer fog próbálkozni, amennyiben fizikai állapota és a időjárási viszonyok is engedik. Az ehhez szükséges stratégiát, logisztikai hátteret kiépítette, és – a jelenlegi meteorológiai prognózisok szerint – június elején ismét nyílik egy úgynevezett időjárási ablak, ami lehetővé tesz egy esetleges újabb csúcstámadást.
12 hozzászólásarrow_drop_down_circle
.nem csak a munkahely, a megélhetés,
hanem a jövönk a tét...
Akit érint , ugyis elolvassa! De a többség inkább örülne olyan hírnek,
hogy újabb 100 ezer munkahely létesült !! Figyelmesebben olvass.
Lehet, hogy Te vagy rosszul beállitva ??
F@szt sem érdekeli az emberek 90%-át.
.
Százszor több gond és problémával küzdenek az emberek.
Nem a te adódból mászik hegyet ez a csóka, nem tudom mi közöd van hozzá, meg az újság sem a te adódból írja meg. De hát nektek a szar is keserű, tudjuk, csak ne kennétek szét mindenfele... :)
Tudom, miért nem inkább kórházakat támogatnak lélegeztetőgéppel, ja, igen, hagyjuk.
Új hozzászólás