A csütörtöki, 12. szakaszon a Kamazzal versenyző ötszörös bajnok, az orosz Vladimir Chagin immár 5. részsikerét aratta az idei Dakaron, összesen pedig a 48.-at, és ezzel, ha kevéssel is, de újra átvette a vezetést az összetettben. Orosz “házidöntő" várható a kamionosoknál az utolsó 3 napon. A 2009-es Dakar 12. versenynapjának érdekes módon nem a 10. szakasz után élen álló, és a 11. etapot megnyerő Vladimir Chagin vágott neki a kamionosok versenyének aktuális éllovasaként, hanem csapattársa, Firdaus Kabirov, aki még a 9. szakaszon megállt segíteni a bajbajutott Tomas Tomeceknek, és az emiatt elvesztegetett idejét a rendezők utólag jóváírták. Így veszíthette hát el (ha csak átmenetileg is) a vezetői pálcát Chagin, annak ellenére, hogy éllovasként megnyerte a következő napi szakaszt is. Abszurd helyzet, de jogos. A versenybíróság a sportszerűséget, azt a fajta bajtársiasságot jutalmazta, amely a kezdetektől fogva a Dakar szerves része volt, és ahogy Kabirov példája is mutatja, szerencsére máig az is maradt. Chagint viszont egy pillanatra sem zökkentette ki lelki nyugalmából, és ritmusából az eset, és nyomban megnyerte a soron következő, 12. szakaszt is, ezzel véve vissza az összetett verseny vezető helyét Kabirovtól. Igaz, Chagin előnye 3 szakasszal a verseny vége előtt mindössze másfél perc márkatársával szemben, úgyhogy hatalmas belháborúra van kilátás a két orosz Kamazos között a Buenos Aires-i célig. Ebből, a végső győzelemért folyó csatából a holland Gerard de Rooy bizony egyre inkább kiszállni látszik, neki ugyanis már majd’ 1 óra a hátránya az összetettben élen álló két orosszal szemben. hirdetés // A magyar Szaller Zoltán csütörtökön a 21. helyen ért célba, összetettben pedig a ragyogó, 11. helyen áll. Érdekesség, hogy mivel a pokolian nehéz szakaszt a 132 motorosból 113-an, a 89 autósból mindössze 39-en, az 56 kamionosból pedig csupán 15-en voltak képesek teljesíteni a sötétedésig, ezért a rendezők — érthető módon — úgy döntöttek, hogy kimenekítik a szervizparkba a dűnék közt ragadt, összesen 110 egységet. Arról még nem született döntés, hogy ezek a versenyzők kapnak-e valamiféle büntetést. Amennyiben igen, az a magyarok közül az autós Palik László és Liszi László, valamint a kamionos Szaller Zoltán eredményét befolyásolná. Pénteken egy kifejezetten hosszú, 830 kilométeres szakasz vár a mezőnyre, melyből 545 kilométer lesz szelektív. A verseny állása 12 szakasz után (3 nappal a verseny vége előtt): 1. Vladimir Chagin (orosz, Kamaz), 2. Firdaus Kabirov (orosz, Kamaz): 1p. 33mp.h., 3. Gerard de Rooy (holland, Ginaf): 56p. 58mp.h., (…) 11. Szaller Zoltán (magyar, MAN): 19ó. 59p. 18mp.h.
Dakar: Chagin ismét nyert, és újra vezet
Forrás:
motor-sport.hu
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Szoboszlai az első, akit megneveztek Liverpoolban
- Jákob Zoli miatt állt a forgalom Budapesten, nagyon kínos, ami a Ferrarijával történt
- VV Reni és VV Geri megadta a nézőknek a ValóVilág 12. szériájának első intim jelenetét
- Sebestyén Balázs egyetlen szóval kegyetlenül odapörkölt Puzsér Róbertnek, aki ezt rögtön visszautasította
Nagyvilág
- 2024. May 15., 23:54
Közel négy órás műtétet hajtottak végre Robert Ficón, három golyó talált el, sok vért vesztett – Az életéért küzd a szlovák kormányfő
Nagyvilág
- 2024. May 15., 21:12
Megszólalt Robert Fico támadója – Elmondta, miért lőtt valójában
Itthon
- 2024. May 15., 22:22
Már korábban elítélték azt a fideszes polgármestert, aki jogtalanul lakott az EU-s pénzből felújított orvosi ingatlanban
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 14., 17:06
Vigyázat! Medve jöhet szembe velünk Budapest közelében
Sport
- 2024. May 14., 15:22
Rossi keretet hirdetett: ők mennek az Európa-bajnokságra a magyar válogatottból
Szórakozás
- 2024. May 14., 13:44
Az élet élvezetére biztatott a börtön helyett az Adrián hajózó, itthon milliárdos adócsalás miatt körözött férfi – és kiposztolta!
Új hozzászólás